Gyász

2023.02.06. 12:07

Elhunyt Csécsei László futballkapus

Az egykor kitűnő hálóőrt és vállalkozót 72 esztendős korában érte a halál, temetéséről családja gondoskodik

Mészáros Géza

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

Február 4-én, tragikus hirtelenséggel elhunyt Csécsei László egykori kitűnő futballkapus, az Épszigker Kft. tulajdonosa.

Sportpályafutását 1963-ban a Kisterenyei Bányász serdülőcsapatában kezdte. Ifjúsági korosztályosként fővárosi klubokban, a BVSC-ben és a MAFC-ban is játszott. A vasútépítő főiskola befejezése után gyakorló mérnökként Szolnokon helyezkedett el. Az akkor favorit MTE és a MÁV is fogadta volna, végül mégis a megyei I. osztályban szereplő Olajbányászhoz igazolt. A szakosztály 1976-os megszűnése után a Vegyiművekhez került, ahol 1981-ig őrizte a hálót. Ezt követően nyolc évig a szintén a megyei bajnokságban játszó Szolnoki Cukorgyár csapatát erősítette. Levezetésként Jászalsószentgyörgyön és Tószegen is védett még egy ideig.

Csécsei László

Az Épszigker Kft. tulajdonosaként futballszeretetét a cége nevét viselő csapatával kispályán is kamatoztatta játékosként, illetve támogatóként. A Lurkó Focimánia megalakulásakor, felkérésre, a klub fennmaradása érdekében – számos kiöregedett egykori labdarúgó-kollégájával –, több szezonon keresztül „portása” volt még a megyei II. osztályban vitézkedő együttesnek… Haláláig dolgozott az Épszigkerért és támogatta csapatát. Csécsei Lászlót 72 esztendős korában érte a halál, temetéséről családja gondoskodik.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában