Törökszentmiklós

2023.06.09. 17:25

Lábak nélkül végez csodás munkát Attila

Jelenleg a törökszentmiklósi katolikus kollégium felújítási munkálataiban vesz részt Makkai Attila, akinek 2008-ban egy betegség miatt térd fölött amputálni kellett mindkét lábát. A 42 éves férfinak imádott családja, és szeretett munkája ad erőt a mindennapokhoz.

Molnár-Révész Erika

Makkai Attila jelenleg a törökszentmiklósi katolikus kollégium felújításán dolgozik, éppen az egyik mosdót csempézi

Fotó: Mészáros János

– Éppen Németországban dolgoztam, hétvége volt. Hirtelen nagyon elkezdtek fájni a lábaim. Először azt hittem, csak megrándultak, de nem rándulás volt... – mesélte arról a 2008-ban bekövetkezett szörnyű éjszakáról Makkai Attila. Az akkor kamionsofőrként dolgozó férfi kisvártatva már lábra állni sem bírt, ezért segítséget hívott.

– Az egész éjszakát a kamionban ülve töltöttem, míg kiértek hozzám, és hazahoztak. Több, mint egy évig voltam kórházban. Először azzal próbálkoztak az orvosok, hogy csak kicsiket vágtak le a lábaimból, majd addig-addig műtöttek, hogy combnál állt meg a beavatkozás – emlékszik vissza kálváriájára, ami nem ért véget a kórházban töltött idő után sem.

– Borzasztóan nehéz volt. Több, mint egy évig ki sem akartam mozdulni a szobából, haragudtam az egész világra.

 Folyton azt kérdeztem, miért pont velem történt mindez. Már a legrosszabb is megfordult a fejemben...

– Pszichológus-pszichológust követett, aztán szép lassan beletörődtem, hiszen családos ember voltam – mondta.

Először az öccsével ment el dolgozni, kezdetben még csak csempét vágott, habarcsot kevert.

Attila mögött igazi álomcsapat áll, akik mindenben támogatják a kerekesszékbe kényszerült barátot
Fotó: Mészáros János

– Annyira megtetszett ez az egész, hogy azt mondtam, ezt én rendesem is akarom csinálni. Hogy hiteles is legyen, elvégeztem egy képzést, és most már 10 éve dolgozom burkolóként – mesélte Attila, hozzátéve, hogy nem mindig egyszerű, hiszen van, amikor lépcsőn kell felmennie, de megoldja.

Vagyis, megoldják, merthogy egy igazán jó csapattal dolgozik együtt, akik mindenben támogatják.

– Az öcsémmel, és a barátaimmal dolgozom, ők nemrég jöttek haza külföldről, így összeverődtünk. Egy ismerősöm ajánlásával jöttem ide, Törökszentmiklósra, a kollégiumon három hete dolgozunk, a tervek szerint a hónap végén fejezzük be – mondta jelenlegi munkájáról.

Amivel főnöke is igen elégedett, a helyszínen stábunknak megsúgta, Attila az egyik legszebb munkát végző burkoló, akivel valaha találkozott.

Szeretett családja ad lendületet a mindennapjaihoz

Makkai Attila, aki lelkileg nagyon nehezen birkózott meg megváltozott élethelyzetével, előbb családjában, majd a munkában találta meg a kapaszkodót, aztán egy újabb fontos esemény történt az életében, ami mindent megváltoztatott.

– 2016-ban bekövetkezett a fordulópont, megszületett a kisfiam. Amikor ránéztem, még inkább belémhasított, hogy élnem kell, és menni, csinálni tovább, most már tényleg nem adhatom fel – mondta a ma már mosolygós, életvidám férfi. Attila otthon, Atkáron szívesen kertészkedik a családi ház portáján, és vezetni is nagyon szeret, speciális járművével ő fuvarozza munkába minden nap a brigádot.  

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában