Megye II.

2022.05.15. 20:57

"Úgy gondolom, a 6-2 ellenére büszkék lehetünk a csapatra"

A labdarúgó megyei másodosztály vasárnapi eredményei.

Megye II. Gergelyiugornya-Záhony

Fotó: gazdag Mihály

Gémtech csoport

Milota-Szatmárcseke 1-2 (0-0)

Milota, 100 néző, v.: Oláh.
Milota: Császár Zs. – Lizák, Móricz, Fejes M., Delényi, Balogh (Rétfalvi), Rácz (Tóth), Fejes D., Szaniszló, Nagy, Makula. Edző: Elek László.
Szatmárcseke: Juhász – Kóczé J. (Korpás), Horváth (Bozsányi), Banga J., Kóczé G., Banga B., Mándi, Algács B., Kóczé A. (Mursa), Algács E., Császár P. Edző: Szűcs István.
Gól: Fejes M. (11-esből)
Elek László: – Be vagyunk oltva góllövés ellen, ez a vereség is ennek tudható be.
Szűcs István: – Az eredménytől függetlenül mindig mondjuk, hogy fair play. Addig azonban míg a két szó mögött nincs igazi tartalom, nem ér semmit. Szerettük volna szombaton játszani, ellenfelünk azonban nem ment ebbe bele… Gratulálok a srácoknak a győzelemhez.

Nábrád-Tisztaberek 0-5 (0-3)

Nábrád, 50 néző, v.: Tomori.
Nábrád: Horváth – Balogh, Puskás, Suba, Mercz Z. (Mercz Gy.), Kovács, Fábián, Kis R., Rácz, Pásztor, Kis Z. Edző: Kónya Zoltán.
Tisztaberek: Gergorics – Lancsár (Papp), Molnár Róbert, Lukács, Molnár Roland, Molnár K., Bencze, Tóth (Kosztya), Bodó, Garda, Algács S. Edző: Oroszi István.
Gól: Molnár 3, Bodó, Algács S. Ifi: 2-7.
Kónya Zoltán: – Sajnos ilyen különbséggel is megérdemelten nyertek a vendégek.
Oroszi István: – Gratulálok a srácoknak a helyenként jó játékkal párosuló a győzelemhez, a Nábrádnak pedig kitartás a hátralévő mérkőzésekre.

Nyírvasvári-Nagydobos 1-3 (0-0)

Nagydobos, 150 néző, v.: Hadházi.
Nyírvasvári: Nagy – Bécsi (Schmidt), Karczub, Kovács, Balogh, Tóth, Csiszár, Polacsek, Pető, Serbán, Kiss (Lazók). Edző: Berettyán Gábor.
Nagydobos: Pindzsula – Budaházi, Bégány, Paragh M., Rácz Zs., Szabó, Paragh K. (Mikes), Filep, Darcsi (Molnár), Rácz P., Rácz D. Edző: Czine Máté.
Gól: Kiss, illetve Molnár 2, Szabó. Ifi: 19-2.
Berettyán Gábor: – Gratulálok a vendégeknek a győzelemhez. A saját csapatomat sem tudom elmararasztalni, mert a fiúk mindent megpróbáltak, ezúttal ennyire futotta.
Czine Máté: – Egy nagyon nehéz mérkőzésen úgy érzem fittebbek voltunk, valamint a helyzeteinket is jól használtuk ki. 1-1-nél meleg volt a helyzet, de megérdemelten győztünk. Szerdán újra jövünk.

Ópályi-Kocsord 2-2 (1-0)

Ópályi, néző, v.: Kondor.
Ópályi: Oláh – Terjék (Jónás), Szilágyi (Lupcsa), Máté, Varjasi, Fodor, Szender (Bíró), Kiss, Balogh (Varga), Máté, Bartha A (Patály L.). Edző: Bartha Miklós.
Kocsord: Gergely – Huszti, Erdei A., Pálfi, Haga, Szimuly, Jónás (Tóth), Ruha, Erdei E., Orosz, Horváth. Disznós Gusztáv.
Gól: Varjasi (11-esből), Bíró, illetve Jónás, Erdei. Ifi: 22-0.
Disznós Gusztáv: – Az első féliben nyújtott játékunk nyomokban labdarúgást is tartalmazott. A második félidőben már kicsit magunkhoz tértünk, helyenként ól játszottunk és megérdemelten egyenlítettünk.

Nyírbéltek-Vámosoroszi 1-0 (0-0)

Nyírbéltek, 150 néző, v.: Veres.
Nyírbéltek: Körmös M. D. - Ricsei, Békési, Boldizsár, Bákai, Szabó, Jónucz, Gyarmati, Gózner (Sárga), Fleisz (Kósa), Hóhágyi (Kevert). Edző: Körmös Miklós.
Vámosoroszi: Munkácsi – Garda, Bakó, Márton, Somogyi R., Kövesligeti (Kiss), Rigó, Imre M., Róka, Riskó, Szabó. Játékos-edző: Riskó Tibor.
Gól: Róka (öngól). Ifi: 9-3.
Körmös Miklós: – Korrekt játékvezetés mellett egy sziporkázó mérkőzésen egy gól döntött, amelyet ellenfelünk rúgott, mégis mi nyertünk.
Riskó Tibor: – A kritikán aluli, nevetséges játékvezetés döntően befolyásolta mérkőzés kimenetelét. Kíváncsi lettem volna a végeredményre, ha megadják szabályos góljainkat. Ezzel együtt büszke vagyok a csapatomra, tartásból jelesre vizsgáztunk, külön gratulálunk kapusunk Munkácsi Máté osztályon felüli produkciójához.

Encsencs-Csengersima 1-6 (1-5)

Encsencs, 50 néző, v.: Kocsis.
Encsencs: Klenik – Kozma, Kóródi, Nagy (Balogh), Tallódi, Radnai, Kiss (Szilágyi), Bíró L. (Szedlacsek), Bíró I. Zsolt, Bíró II. Zsolt, Vincze. Játékos-edző: Szilágyi Gábor.
Csengersima: Orosz – Volkán, Horváth, Gere, Ilbán, Mona, Asztalos (Domokos), Szabó D. II., Algács (Szabó), Dávid (Tóth), Halász. Játékos-edző: Volkán Roland.
Volkán Roland: – Magabiztos jó játékkal szereztük meg a 3 pontot. További sok sikert kívánok Encsencsnek. Gratulálok az ifiknek. A csapat őszinte részvétem fejezi ki Belbe Rolandnak nagymamája elvesztése miatt.

Nyírerdő csoport

Jéke-Szabolcsveresmart 1-2 (0-0)

Jéke, 100 néző, v.: Maleskovits. Jéke: Csucska – Bunkóczi, Iván (Végső Sz.), Szatmári, Homoki, Végső Á., Borzák, Farkas, Huszti, Kovács, Boda. (Németh). Edző: Dolhai Máté. Szabolcsveresmart: Bandor – Baksa, Deák, Tóth G., Tóth D., Kantár, Bandor, Rostás, Kovics, Horváth, Győri. (Balogh). Edző: Tóth Tibor. Gól: Farkas, illetve Tóth 2. Kiállítva: Balogh (80. p.) Ifi: 2-3.
Tóth Tibor: - Duci vezérletével, igazi csapatmunkával, tiszta lelkiismerettel jöttünk le a pályáról amit szeretnénk a polgármester úrnak, elnök úrnak és a minket elkísérő szurkolóknak ajánlani.

Nyírkarász-Ajak 3-4 (1-2)

Gyulaháza, 50 néző, v.: Makszim.
Nyírkarász: Molnár- Kántor, Szegedi, Bombera (Farkas), Kézi (Szabó), Csaholczi, Simon, Nádasi, Mocsár, Ujj Gy., Ujj K. Edző: Molnár István. Ajak: Leskovics – Iski, Markos, Balogh Tamás, Balogh Tibor,(Földvári), Szopkó, Harakály, Magyar, Homoki, Bakó, Csap. Edző: Barati István. Gól: Szegedi 2, Bombera, illetve Homoki, Bakó, Markos, Kántor (öngól). Ifi: 0-7.
Molnár István: - Gratulálok a vendégcsapatnak.
Barati István: - Jelen helyzetünkben bravúr a győzelem, sokat tettünk érte. Nem adtuk fel, a hozzáállás miatt jár a gratuláció a fiúknak.

Ladányi TC-Pátroha 2-0 (0-0)

Mezőladány, 100 néző, v.:Homonai.
Ladányi TC: Pécsi – Sajtos,(Deskó), Balogh R., Balogh G. (Lőrincz), Demeter, Jónás D. (Varga), Jónás M., Szitai, Cser, Szilágyi (Jónás J.), Jónás K. Edző: Sajtos András. Pátroha: Csáki T. – Kalu, Varga, Mozga, Balogh, Molnár, Nagy, Mohl, Méhész, Csáki L., Csépke. Edző: Lusánszki László. Gól: Jónás D., Deskó. Ifi: 2-6.
Sajtos András: - Csapatom átérezte a mérkőzés súlyát. Mindent megtettek, hogy nyerjünk, kitűnő játékvezetés mellett. Gratulálok minden játékosomnak. További sok sikert Pátrohának.

Újdombrád-Tiszakanyár 2-0 (1-0)

Újdombrád, 100 néző, v.: Dienes. Újdombrád: Nagy – Németh, Balla J., Éles (Bilecz), Sinka, Tóth N., Ponczók, Tóth Á., Lippai, Balla K. (Lakatos), Kocsi. Edző: Balla János. Tiszakanyár: Kanyári – Molnár (Csire), Dobrai (Oláh), Feka A., Bodnár, Feka L., Dócs Gábor, Pásztor, Csépke, Dócs Gergő (Szarvas), Nagy. Edző: Bodnár Gábor. Gól: Ponczók 2. Ifi: 1-5.
Balla János: - Kicsit feszült hangulatú meccsen, megérdemelten nyertünk. Jelenleg ezzel a két góllal jobbak vagyunk Tiszakanyárnál. Gratulálok a fegyelmezett játékhoz. Ponczók Tibor második a gólja a forduló gólja volt szerintem. Köszönjük a szurkolók biztatását.
Bodnár Gábor játékos-edző: - Az első félidő elején helyzeteinket kihagytuk, amely megbosszulta magát. A hazaiakm egszerezték a vezetést és a második flédőben bebiztosították a győzelmüket. Az első félidei kritikus játékvezetés mellett nem tudok elmenni. Gratulálok Újdombrádnak.

Fényeslitke-Tuzsér 4-3 (2-1)

Fényeslitke, 100 néző, v.: Frindik. Fényeslitke: Juhász – Miskolczi G., Szaharda, Kovács, Gyüre, Nagy Z., Miskolczi Á., Nagy M., Takács, Arnóczki, Rusznák. Edző: Nagy Zoltán. Tuzsér: Csuka (Balogh) – Fábián, Pásztor, Tóth (Szőke, (Görbe)), Jónás, Jaczina, Koszta, Setét Z., Orgován, Setét G., Nagy. Edző: Szabó István. Gól: Nagy Z., Miskolczi G., Szaharda, illetve Nagy 2, Fábián (11-esből). Ifi: 1-5.
Nagy Zoltán: - A több játékos nélkülöző vendégeket sikerült hazai pályán legyőzni. Fegyelmezett, jó játékkal szereztük meg a három pontot.
Szabó István: - Ezután a mérkőzés után mindkét fél részéről több embernek is el kell számolni a lelkiismeretével...

Kék-Vaja 2-2 (1-1)

Kék, 100 néző, v.: Kiss. Kék: Csorba – Mátrai, Pauliska (Marsi), Veress (Duan), Poór (Ferenczi), Szikszay (Szuromi), Bodó, Lakatos, Akai ( Veress), Tóth, Dócs. Edző: Fabók István. Vaja: Vakarcs – Pálfi, Zakor M., Borsi (Katona), Bálint, Zakor G., Lakatos I., Sándor, Zakor J., Simák, Lakatos T. Edző: Siska Attila. Gól: Lakatos E. 2, illetve Ifi: 1-3.
Fabók István: - Szabolcsi emberek évtizedes megfigyelés alapján megállapították, hogy ami vízbe esik, az vizes lesz.
Siska Attila: - Most az egyszer nem nyilatkozom, mert ha az őszinte véleményemet elmondanám, akkor eltiltanának.

Gergelyiugornya-Záhony 6-2 (5-1)

Gergelyiugornya, 100 néző, v.: Goneth. Gergelyiugornya: Révész – Baráth, Danku J., Mándi, Illés, Szabó (Sebestyén), Danku A., Tóth (Csonka), Bancsi, Boda (Lakatos), Fejes. Edző: Szilágyi Bertalan. Záhony: Mészáros – Zán, Sárkány (Halász), Setét (Szabó), Gombkötő, Balogh, Bara, Angyal, Pálosi, Kiss, Lupcsa. Játékos-edző: Gombkötő Sándor. Gól: Boda 3, Mándi 2, Sebestyén, illetve Gombkötő, Zán. Ifi: 5-1.
Balogh István elnökhelyettes: - Az első félidőbe nagy iramot diktáltunk, jöttek a gólok is. Másodikban visszavettünk, mert nem bírtuk ez a nagy tempót. Úgy gondolom megérdemelten nyertünk ezen a sportszerű mérkőzésen. Sok sikert Záhonynak.
Gombkötő Sándor: - Úgy gondolom a hat kettő ellenére, büszkék lehetünk a csapatra. Amit eddig elértünk, az nem a véletlen műve. A hazaiak megérdemelten nyertek, a vereség ellenére is elégedett vagyok a játékvezetéssel. Nem adjuk fel, van hátra két forduló, ahol bárhol bármi előfordulhat. Köszönjük szépen Kenyér barátomnak a vacsora meghívást.

Pannónia Zrt. csoport 

Tiszalök–Kállósemjén 2–8 (0–4) 

Tiszalök, 100 néző, v.: Frindik. Tiszalök: Szombati – Csáki, Balogh S., Balogh A., Puncsák, Budai, Kiss, Gál, Lakatos, Cseh (Fábián), Aszalós (Bacskai). Edző: Magyar Gergely. Kállósemjén: Ovszijenko (Jenei) – Szabó, Marozsán Zs., Docsa (Páll), Kiss (Kóth), Pekk, Fodor, Hamza, Danó (Mező), Nagy (Lakatos), Marozsán M. Játékos-edző: Ovszijenko Volodimir. 
Gól: Csáki (11-esből), Gál N., illetve Marozsán M. 4, Hamza, Fodor (11-esből), Danó, Pekk. Ifi: 6–2. 

Magyar Gergely: – Más dimenzió. Sok sikert a bajnokcsapatnak a megyei első osztályban! 

Ovszijenko Volodimir: – A mai győzelmünket Harsányi Ferencnek ajánljuk fel. A bajnoki címünket Kállósemjén minden lakosának ajánljuk. Úgy gondolom, hogy most már mondhatom azt, hogy megérkeztünk. Ám van még hátra két mérkőzés, ezért megyünk tovább! 

Geszteréd–Tiszavasvári 1–1 (0–0) 

Geszteréd, 100 néző, v.: Pokoracki. Geszteréd: Papp – Bárány, Nagy, Balogh, Serbán, Vass, Dobos (Orosz), Szilágyi, Géczi, Horváth, Marozsán. Játékos-edző: Horváth László. Tiszavasvári: Krizsanovszki – Szolyka T., Mészáros, Balogh (Lakatos), Viszokai, Szolyka G. (Lengyel), Tóth, Száraz (Makula), Mátyási, Bolgár. Edző: Antal József. Gól: Géczi, illetve Bolega. Ifi: 1–4. 
Horváth László: – Dicséret illeti a fiúkat, küzdöttek, harcoltak, ami sajnos csak döntetlenre volt elég. Igazságos eredmény született. További sok sikert a Tiszavasvárinak! 

Nagykálló–Ófehértó 2–3 (1–1) 

Nagykálló, 120 néző, v.: Tari. Nagykálló: Pekk – Balázsi, Bencs, Erdei, Málik, Ruska, Sipos, Árki (Tóth), Simon, Puluczkai, Marinka. Edző: Homann Richárd. Ófehértó: Nyiri – Győrfi, Fekete, Gyarmati N. (Gyarmati Zs.), Magyar, Ruszinkó, Papp J., Hanchoue (Kiss), Iváncsik, Novák, Baumgartner. Edző: Papp Attila. Gól: Sipos, Simon, illetve Papp J. 2, Kiss. Ifi: 3–2. 
Homann Richárd: – Gratulálok a vendégcsapatnak! 
Papp Attila: – Nagyot harcoltunk, hátrányból fordítottunk, megérdemelten győztünk! További sok sikert a Nagykálló csapatának! 

Nyíribrony–Nyírlugos 1–1 (0–1) 

rendbontás miatt félbeszakadt a 84. percben. 
Nyíribrony, v.: Hegedűs. Nyíribrony: Udvardi – Orgován, Támba, Imre, Kokrák, Molnár, Juhász, Kiss (Kántor), Varga, Badarász, Zsiros. Edző: Papp Tamás. Nyírlugos: Sinka – Kavalecz, Pénzes, Illés, Samad, Erőss, Sveda, Balogh (Petrás), Odunuga (Muhammad), Kereki, Csákányos. Edző: Kavalecz Béla. Gól: Kokrák, illetve Erőss. Ifi: 2–6. 

Kálmánháza–Apagy 0–4 (0–1) 

Kálmánháza, 90 néző, v.: Kosztyu. Kálmánháza: Virágh – Tolnai, Trencsényi (Kiss), Matejkó, László, Dávid (Palcsák), Blága, Kotricz, Csatári, Szabolcsi, Nagy. Játékos-edző: Kotricz Zoltán. Apagy: Polgári – Balogh, Kovács (Budai), Árpási, Fekete, Rubóczki, Hegedüs, Marics G., Harsányi, Hajdu, Németh (Svelta). Játékos-edző: Németh Attila. Gól: Marics G., Németh, Fekete, Hajdu. Ifi: 3–3. 

Kotricz Zoltán: – Az első félidőben kiegyenlített játék folyt, többször tudtunk az apagyi kapu elé kerülni, ám sajnos az utolsó percben ápolás miatt emberhátrányba kerültünk, ezt jól használta ki ellenfelünk, megszerezte a vezetést, ami számunkra a lehető legrosszabb pillanatban történt. A második félidőben újabb figyelmetlenségünk miatt növelték előnyüket a vendégek, ami annyira megfogta a csapatot, hogy kissé hitehagyottá váltunk, erőben is elfogytunk, kulcsszituációkban rossz megoldásokat választottunk, az Apagy pedig már kedvére tudta játszani a saját játékát, és további gólokat szerzett. A jobban teljesítő csapat nyert, amihez gratulálok! 
Németh Attila: – Az első félidőben kevés helyzetet alakítottunk ki, sok volt a pontatlanság. Jókor sikerült az első gólt megszerezni. A második játékrészben már több lehetőség akadt, amit gólra tudtunk váltani, így megérdemelten nyertünk. További sok sikert a Kálmánházának! 

Biri–Baktalórántháza 2–3 (0–3) 

Biri, 120 néző, v.: Simon. Biri: Jakocska – Kiss, Rácz, Zámbó, Takács (Markovics), Nagy T., Nagy M. (Daróczi), Szlávik, Ónadi, Földi (Makács), Huri (Barabás). Edző: Dankó Zsolt. Baktalórántháza: Csordás – Maleskovits K. (Juhász), Balogh, Hatházi, Lakatos, Molnár (Zámbori), Fábri (Istenes), Maleskovits M., Pataki (Faragó), Mócsán, Geda. Edző: Illés László. Gól: Nagy M., Markovics, illetve Lakatos 2, Molnár. Ifi: 3–0. 

Dankó Zsolt: – Győzelmével az ifink már biztosan dobogós, a Kispest bennmaradt, mi pedig nem érdemeltünk vereséget. További sok sikert a Baktának! 

Illés László: – Az első félidőben nagyon jól játszottunk, háromgólos előnyre tettünk szert, a másodikban inkább csak küzdöttünk, és az előnyünkből egy gólt sikerült megőrizni. Gratulálok a srácoknak, és további sok sikert kívánok a Birinek! 

Rakamaz–Kótaj 2–1 (2–0) 

Rakamaz, 100 néző, v.: Szabó. Rakamaz: Simkó – Bíró, Kántor, Karacs, Dinó (Czikó), Neuzer, Chrabák, Málik, Szabó Cs., Dudás, Huncsik. Edző: Madalina György. Kótaj: Csikós – Hangácsi (Ferenczi), Nagy, Papp, Pápa, Sárközi (Verner), Balogh, Bagoly, Boros (Tóth), Csörgő, Szarka. Edző: Seregi Mihály. Gól: Dudás, Dinó, illetve Csörgő. Ifi: 2–2. 

Madalina György: – Bravúrgyőzelemnek számít ez az eredmény, hiszen jobb játékosokból álló csapatot sikerült megverni azzal, hogy szervezettek és lelkesek voltunk. Gratulálok a srácoknak! 

Seregi Mihály: – Az ellenfél kétszer jött át a térfelünkre, mindkétszer mattolt minket. Hiába borult fel a pálya, és alakítottunk ki helyzetről helyzeteket, csak a szépítésre maradt erőnk. Gratulálok a hazai csapatnak, további sok sikert kívánok! 

A csoport állása 

1. Kállósemjén 24 22 1 1 110-11 67

2. Kótaj 24 18 2 4 79-23 56

3. Apagy 24 16 2 6 77-40 50

4. Tiszavasvári 24 13 7 4 53-37 46

5. Bakta 24 13 3 8 71-48 42

6. Biri 24 9 5 10 51-49 32

7. Kálmánháza 24 9 3 12 38-50 30

8. Rakamaz 24 8 5 11 44-52 29

9. Tiszalök 24 8 3 13 53-70 27

10. Nagykálló 24 6 6 12 36-49 24

11. Ófehértó 24 6 4 14 54-97 22

12. Geszteréd 24 3 8 13 35-73 17

13. Nyíribrony 23 4 4 15 22-78 16

14. Nyírlugos 23 4 3 16 29-75 15

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában