Máriapócs

2022.05.21. 07:00

Recept – saját ötlet alapján

Közel egy éven keresztül dolgozott az összeállításán, úgy tűnik, immár jól összeállt.

MML

 Mozgalmasan telnek a Máriapócson élő Tisza Balázs hétvégéi, hiszen újabb és újabb horgásztónál lesz gazdagabb megannyi élménnyel. 

Esőben, szélben, napsütésben 

– Az eddigi legjobb horgászatom kötődik a tokaji Kovács-tóhoz, pedig már többször horgásztam a partján, de Fortuna most varázsolta a legélménydúsabbá. A közelmúltban 48 órás horgászaton vettem részt egy ismerősömmel, Szűcs Péterrel. Összesen 17 darab halat fogtam, a legkisebb 13 kilogramm, a legnagyobb hal 26,4 kilogramm volt. Csaliként minibojlikat, illetve lebegő pop upokat használtam. Az időjárás minden lehetséges arcát megmutatta nekünk: volt kellemes tavaszi időjárás, de volt erős szél, majd eső is a két nap alatt – mesélte a 14 esztendős diák. – A széltől egy kicsit tartottam, mert nagy távolságra kellett dobni, de szerencsére hátszelet kaptunk, így nem volt gond a készségek bedobásával sem. A 3-as faháznál horgásztunk. Azt a helyet nem ismertem, korábban ott még nem jártam, nem tudhattam, hogy mire is számítsak. Váltakozó intenzitással ettek a halak, szélben és esőben több kapásom volt. 

Nem hagyták aludni a halak 

A Pazonyi Horgásztanyán május 6. és 8. között horgászott Balázs az egyik rokonával. Nem sokat unatkozott, hiszen összesen 84 darab halat fogott, közülük 71 darab zsákmány súlya 10 kilogramm feletti volt. 
– Fogtam pontyot, amurt, tokhalat és fekete amurt is. Ez utóbbi a kedvencem, mert Magyarországon nem sok helyen található. Szeretem a tokhalat is, mert erős, meg kell vele küzdeni, szerencsémre most három is horogra akadt. Mind a két éjjel keveset aludtam, mivel sűrűn követték egymást a kapások. A legkisebb kifogott hal 7 kg körüli volt, a legnagyobb pedig – egy szibériai tokhal – 21,2 kilogrammot nyomott. Saját készítésű bojlikkal horgásztan, illetve az áfonyás liquid is saját készítés. 
– A recepttel sokat foglalkoztam, közel egy éven keresztül dolgoztam az összeállításán. Sokat tesztelgettem is folyamatosan, most úgy tűnik, immár jól összeállt, ízlik a halaknak – árulta el befejezésül Tisza Balázs. 
 

Borítókép: Ekkora ponttyal nagy élmény volt a tokaji horgászat | Fotó: Tisza Balázs archívuma

Címkék#horgászat

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában