NB III.

2022.05.22. 07:00

Teher nélküli Sényő, sorozatot építő Kisvárda

Vasárnap az utolsó előtti fordulót rendezik meg a harmadosztályban.

MK

Sikorszki Bencéék (j) három mérkőzést nyertek zsinórban | Fotó: kisvardafc.hu

Megyénk mindkét NB III.-as csapata győzelemmel készülhetett a következő fordulóra. A Sényő-Carnifex FC már túlteljesítette a tavalyi ponttermését, az utolsó hazai meccsén teher nélkül fogadhatja az ezüstérmes DEAC-ot. 

– Harminchat fordulón keresztül elég jól teljesítettünk, elértük, amit szerettünk volna – fogalmazott Imrő László, a sényőieket irányító edzőpáros tagja. – Hátravan két mérkőzés, előbb a második helyezett jön hozzánk. A debrecenieknek ezúton is gratulálunk az ezüstéremhez. A DEAC egyébként mindenben második: pontokban, a győzelmek számában, szerzett gólszámban, illetve a második legkevesebb találatot kapta. Jövő héten aztán a jelenlegi harmadikhoz látogatunk. Ezen a két mérkőzésen nincs veszítenivalónk. Hazai pályán szeretnénk szépen búcsúzni a szezontól. Schmidt Péter öt sárgás eltiltott, mindenki más bevethető. 

Van miért bizakodni 

A Kisvárda II. a hárommérkőzéses győzelmi sorozatát szeretné továbbnyújtani az Újpest második csapata ellen. 

– Az utóbbi meccsek alapján bizakodóak lehetünk, hiszen nemcsak az eredmény, hanem a játék is olyan volt, amit szerettünk volna – mondta Kocsis János, a Kisvárda II. edzője. – Ez nagyban köszönhető annak, hogy a sérültjeink, hiányzóink visszakerültek a keretbe. Nem is feltétlen amiatt, mert a játékosok között nagy lenne a különbség, hanem azért, mert ez versenyhelyzetet generál. Az Újpest az egyik legstabilabb második csapat a csoportunkban, stabil a kerete, egy év alatt biztosan sokat erősödtek a játékosaik. Jó mérkőzésre van kilátás. 

Elég erős a keret 

Érdekes lesz, befolyásolja-e a keretek összetételét, hogy az első csapatok már befejezték szereplésüket. 

– Ha most úgy állnánk, mint abban az időszakban, amikor sok hiányzónk volt, akkor azt mondanám, hogy igen, mert szükség volt a rutinosabb játékosokra. A hiányzók visszakerültek a keretbe, így a mi csapatunk erejét ez már nem befolyásolja, önállóan vagyunk annyira erősek, hogy helytálljunk a bajnokságban – tette hozzá a tréner. 

Labdarúgás: NB III.

Keleti csoport, 37. forduló, vasárnap. Újpest II.–Kisvárda II., Újpest, 11., v.: Horváth (Juhász, Halmai). Sényő-Carnifex FC–DEAC, Sényő, 17., v.: Szigetvári (Punyi, Gergely). További mérkőzések: Békéscsaba II.–Hajdúszoboszló, DVTK II.–Putnok, Füzesgyarmat–Kazincbarcika, Tiszafüred–Tiszaújváros, DVSC II.–Eger, Tállya–BKV Előre, Salgótarján–Jászberény, Törökszentmiklós–Hidasnémeti. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában