Nyíregyháza

2022.08.13. 13:55

Öregdiákok az egyetemen

Közel százötvenen mondtak igent a hívó szóra, és nosztalgiáztak a Nyíregyházi Egyetemen.

LTL

Fotó: Gazdag Mihaly

Madarat lehetett volna fogatni a szervezőkkel, akik látták szombaton a jókedélyű, csillogó szemű egykori főiskolai hallgatókat, oktatókat. Történelmet írtak, hiszen amióta Nyíregyházi Egyetem a neve az intézménynek, az az első ekkora horderejű öregdiák-találkozó, és a nap folyamán többször elhangzott: hagyományteremtő céllal keltették életre. Az ötletgazda Názon Sándor volt, a közösségi felületen csiholta a nosztalgiázás szikráját.

– Biológia-testnevelés szakon végeztem 1978-ban, aztán 41 évet oktattam a nyíregyházi szakképzésben. Hat éve indítottam el a Facebookon a BGYTKF oldalt, amire eddig 1600-an regisztráltak. Nyugdíjasként kezdtem el szervezni az öregdiák-találkozót, és a visszajelzések alapján lehetett bizakodni a szép létszámban. Közel százötvenen jöttek el ide, a Bessenyei-aulába – mondta Názon Sándor.

Fiatalosan járt-kelt a 78 esztendős Kiss Erzsébet újságíró, aki Debrecenből érkezett, és 1972-ben végzett földrajz-testnevelés szakon. A Monspart Sarolta-díjas sportmisszionárius ötödik könyve a Nyugdíjasokról nyugdíjasoknak címet viseli. A környezetében „energiabombának” hívják.

– Jó érzés volt visszatérni oda, ahol ötven éve diplomát szereztem. Nagyon fontosnak tartom az egészség megőrzését, ennek szellemében éltem, és igyekszem másoknak is átadni a tapasztalataimat.

Úgyszintén kiváló szellemi és fizikai frissességnek örvend dr. Sallai József történész, a Nyíregyházi Egyetem nyugalmazott főiskolai docense.

– A múltban gyökerezik mindenkinek a jelene. Azt meg kell becsülni, gondozni és szükséges éltetni. Örömmel jöttem el nosztalgiázni – jegyezte meg a 85 esztendős pedagógus.

Dr. Aporné dr. Kovács Éva a lánya Kovács Józsefnek, a jogelőd Bessenyei György Tanárképző Főiskola első főigazgatójának. Személyes jelenlétével, felszólalásával emelte az öregdiák-találkozó rangját, presztízsét.

– Hatvan éve, 1962. szeptember 21-én nyitotta meg a kapuit a főiskola, ez óriási hatással volt a városra, a megyére, a régióra. Édesapám szellemi központot hozott létre a Sóstói-erdő természetes környezete mellett – emelte ki beszédében, előtte pedig megkoszorúzta Kossuth-díjas édesapja emléktábláját. Hasonlóképpen hajtottak főt Bessenyei György és Margócsy József előtt is.

Dr. János István mb. általános rektorhelyettes, főiskolai docens részletesen szólt arról, hogy miként alakult át a főiskola egyetemmé. Közölte: – Egyre többen jelentkeznek a Nyíregyházi Egyetemre. Az előző esztendőhöz képest 18,5 százalékkal emelkedett az első éves hallgatók száma. Az általános felvételi eljárás során 1030 hallgatót vettünk fel, a pótfelvételi után pedig további közel 200 elsőse lehet az egyetemnek. Ez mindenképpen pozitív tendencia.

Halkóné dr. Rudolf Éva kancellár megtiszteltetésnek tartotta, hogy helyet adhatnak az öregdiákok találkozójának.

– Több mint 30 éve dolgozok az intézményben, 3 esztendeje látom el a szerteágazó kancellári teendőket. Tavaly augusztustól alapítványi formában működünk, a modellváltásnak köszönhetően eddig nem látott mértékű finanszírozásra van lehetőség, történelmi jelentőségű költségvetésből gazdálkodhatunk. A bérfejlesztés új impulzust adott a további minőségi munkához.

Dr. Márton Sára főiskolai tanár, a Nyíregyházi Egyetem Kiváló Oktatója (aki szintén öregdiák, hiszen 1984-ben végzett orosz-népművelés szakon) a tanárképzés átalakulásáról tájékoztatott. 

– A következő tanévtől egységesen ötévesek lesznek az osztatlan tanárképzések. Az egységes tanárképzés az általános és középiskolai oktatásra egyaránt felkészíti a tanárjelölteket.

A nap hátralévő része a nosztalgiázás jegyében telt, és a zenés, táncos program után abban a reményben búcsúztak a résztvevők, hogy belátható időn belül lesz második öregdiák-találkozó is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában