Nyíregyháza

2022.08.14. 11:30

Gumikacsa-cunami a városligeti tavon

A nyíregyházi Rotary Klub jótékonysági akciója látványosnak ígérkezik.

CsA

Illusztráció: Shutterstock

A Rotary-kerék forog tovább, július 1-jétől Diczkóné Untener Mónika tölti be a nyíregyházi klub elnöki pozícióját. Ahogy az elődeié, az ő megbízása is egy évre szól.

– Nagyon jó csapat áll mellettem, igyekszünk olyan programokat kitalálni és számunkra fontos ügyek mellé állni, melyekkel a várost is segítjük. A következő nagy rendezvényünkre már nem is kell sokat várni: augusztus 27-én délután négy órától a Bujtosi-tó ad otthont az I. Jótékonysági kacsaúsztatásnak. Vízre bocsátunk háromezer számozott fürdőkacsát, amiket a nyíregyháziak – vagy azok, akik szeretnének csatlakozni a jótékonysági akciónkhoz – adományjegy fejében örökbe fogadhatnak az esemény idejére. A műanyag szárnyasokat megversenyeztetjük, és az első százötven befutó gazdája ajándékot kap. 

– A befolyt összegből szeretnénk tovább fejleszteni az integrált játszóteret, amit 2017-ben adtunk át a Váci Mihály Kulturális Központ melletti téren. Egy Kneipp-lépegetővel bővítenénk ki, illetve megpróbáljuk megoldani a kerekesszékes mászóvár öko árnyékolását. Utóbbira, egy élő növényekből kialakított filagóriára a belváros közepén különösen nagy az igény – magyarázta a nyíregyházi Rotary Klub elnöke, s megjegyezte: az országosan egyedülálló kezdeményezés terve és költségvetése már készül.

– Úgy gondoljuk, hogy a kacsaúsztatás csak részben fedezné a projekt megvalósítását, ezért szervezünk egy jótékonysági színházlátogatást is. Lefoglaltuk a budapesti Centrál Színház október 8-ai, 19 órakor kezdődő előadását, a My Fair Lady-t, így aki szeretné, a jegyvásárlással támogathatja az ügyünket, és még egy remek darabot is megnézhet velünk. Reméljük, hogy sokan mellénk állnak, így talán egy kicsit mindenki a magáénak érezheti majd a megújult játszóteret, amit a terveink szerint jövő tavasszal, legkésőbb nyár elején birtokba vehetnek a gyerekek.

Természetesen a már hagyományosnak mondható programok is folytatódnak, így a Talentum, amivel a tehetséges, rászoruló középiskolásokat díjazza a szervezet, illetve jó hír, hogy a Rotary támogatásával két év után ismét útnak indulhatott egy diák, hogy a 2022-23-as tanévben a világ másik felén, Tajvanon ismerkedjen meg egy eltérő kultúrával, tapasztalatokat és barátokat szerezzen, nyelvet tanuljon. A búcsúztatóján kapott egy zászlót, amit az ottani klubnak ajándékozhat.

– Minden évben megrendezzük a Mikulás ünnepségünket, a húsvéti kavalkádot, az integrált sportversenyt, reméljük, az idén nem történik semmi, ami miatt le kell mondanunk az együtt töltött időről. Ezekbe a programokba bevonjuk azokat a nyíregyházi gyerekeket, akik valamilyen szellemi vagy testi fogyatékossággal élnek, a Göllesz-, a Bárczi-, a Ridens-iskola diákjaival rendszeresen találkozunk, és csatlakozik hozzánk a Kazinczy earlyactos csapata is, ami a Rotary legifjabb tagozata. 

– Az idén is szeretnénk részt venni a vakok és gyengénlátók megyei egyesülete karácsonyi hangoskönyvének elkészítésében, a felnőtt klubtagok, illetve a közép- és általános iskolásaink egy-egy téli mesét olvasnak fel ilyenkor. A megyeszékhely több frekventált pontján, így a belvárosban és Sóstón saját készítésű, mesefigurákkal díszített hulladékgyűjtőket helyeztünk ki – szeretnénk ezt az akciót is folytatni, s talán kiegészíteni vidám, festett virágládákkal.

– Szinte kivétel nélkül minden elnök megfogalmazza célként, hogy szeretné, ha a szervezet még inkább nyitna a városlakók felé. Ez az elmúlt időszakban a pandémia miatt nem volt könnyű, most azonban talán lesz rá lehetőség. Arra gondoltunk, hogy különböző témájú pódiumbeszélgetéseket, előadásokat szerveznénk, amire nyitott kapukkal és szívvel várunk majd mindenkit – árulta el Mónika, az EarlyAct országos koordinátora, a nyíregyházi Kazinczy Ferenc Tagintézmény tanítója. Pedagógusként rendkívül fontos számára a szemléletformálás, ezért is vállalta, hogy szárnyai alá veszi a 6–14 éves, leendő rotarystákat, és megismerteti velük a nemzetközi szervezet szellemiségét. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában