"A csapat végén haladt az ünő,...elsütöttem a fegyverem"

Már tizenhét esztendősen levizsgázott vadászatból a Fényeslitkén élő Oláh Sándor, amikor pedig pár hónap múlva betöltötte a tizennyolcadik életévét, megkérte a rendőrségtől a fegyvervásárlási, illetve a fegyvertartási engedélyt sörétes és golyós lőfegyverre egyaránt. 

Csend, nyugalom – s feszültség 

Szerkesztőségünk kérésére a kezdetekre így emlékezett vissza: 

– Az egyik nagybátyám, Kertész János sportvadász, s mivel ő is Fényeslitkén lakik, gyakran vitt magával a vadászatokra, nagyon sok időt töltöttem vele Ajak, Anarcs, Kékcse környékén. Megtetszett nagyon a vadászat, számomra egyáltalán nem volt unalmas órák hosszat ülni a lesen. Megfogott a csend, a nyugalom, ugyanakkor ott van az emberben az adrenalinszint, a feszültség, hogy vajon mi lép ki az erdőből, milyen vad jön a szóróra. S akkor a természet szépségéről és megannyi titkáról még nem is szóltam. 

– A vadászat nem csak a puska elsütéséből áll, előtte etetni, itatni kell a vadat, különösen az olyan nagy szárazság idején, mint az idei nyáron volt. A kékcsei Hubertusz Vadásztársaság tagja vagyok 2017 óta, aktívan kiveszem a részem a vad gondozásából, illetve ott vagyok minden társadalmi munkán. Ha kell, viszem a vizet az itatókba, ha kell, kaszálok. Sportvadászként az első vadászatomon egy fácánkakast és egy szajkót ejtettem el. Aztán jött vaddisznó, nagy lilik, róka, gím tarvad, dám tarvad, őzbak, egy selejtezéskor pedig suta és gida – mesélte Oláh Sándor. 

Szarvasünő a sor végén 

– A legutóbbi zsákmányom egy gím ünő volt. Arra a vadászatra Vári István sportvadásszal mentem, aki szintén Fényeslitkén lakik. István bácsival a vadászatnak köszönhetően ismerkedtem meg. Több évtizedes tapasztalattal rendelkezik, rengeteget mesél az élményeiről, a kalandjairól, sokat tanulhatok tőle. 

– Azon az augusztusi délutánon vadkárelhárítás céljából a csarodai határban külön lesekre ültünk fel. Egy kukoricatábla melletti lesen vártam a vaddisznókat és a szarvasokat. Vagy negyedóra telt el, amikor Pista bácsi telefonált, hogy egy gím tehén és borjú jön felém, ne lőjek rájuk. Öt perc múlva ismét hívott, hogy több tarvad közeledik a lesemhez, s van köztük ünő is. Az ünőt bíráljam el, s ha megfelelőnek találom, hozzam terítékre. Feltűnt nemsokára nyolc tarvad, amiket egy gímbika kísért. A csapat végén haladt az ünő. Megbizonyosodtam róla, hogy terítékre hozható, s elsütöttem a fegyveremet. Az ünő tűzbe rogyott, a társai a lövés hangjától megriadva visszavágtattak a tölgyesbe – idézte fel a vadászatot Oláh Sándor. 

Gondoskodni az állatokról 

Az évek folyamán a vadgazdálkodás Oláh Sándor szenvedélyévé vált, igyekszik minél több időt kint tölteni a természetben. Szeretne nagyobb részt vállalni a vadgazdálkodásban, szeretne minél többet gondoskodni az állatokról, ezért kacérkodik a napjainkban vagyonvédelemben dolgozó fiatalember azzal a gondolattal, hogy hivatásos vadász lesz.