Nyíregyháza

2022.12.06. 17:30

Az idén is a Nordmann a legnépszerűbb

Import fenyőt már jó ideje vásárolhatunk, a hazai azonban a napokban jelenik meg az árusoknál.

Fotó: Dodó Ferenc

Honnan tudhatjuk, hogy nyakunkon a karácsony? A nagyáruházak parkolójában, a kertészeti árudákban, sőt, az utak mentén is megjelennek a fenyőfaárusok. Advent második vasárnapját követően egyre több helyen vásárolhatjuk meg az ünnep ékét – a kérdés csak az, miből választhatunk és mennyiért.

– Hazánkban évente körülbelül hárommillió fenyőfa talál gazdára a karácsony előtti hetekben. A vágott fenyők közül a legkeresettebb fajták még mindig Nordmann és a luc – tudtuk meg Boross Dávidtól. A Magyar Kertészeti Árudák Egyesületének elnöke elmondta: az előbbi „tökéletes”, hiszen csodálatosak az ágai, a tűlevelei nem szúrnak és nem hullanak. Utóbbi a hagyományos hazai karácsonyfa, s bár pereg, illetve ritkán kívánkozik a magazinok címlapjára, illata betölti a lakást.

– Korábban a Nordmann kevésbé volt népszerű, ám ahogy kezdett eltűnni a kétfajta között az árkülönbség, egyre többen döntöttek mellette. Mostanra a vásárlók körülbelül fele-fele arányban választanak a két fenyőfajta közül. Én ugyan szeretem, mert eleganciát sugároz, a gyantás és szúrós ezüstfenyő a „futottak még” kategóriába került, és árban sem tér el nagyon a Nordmanntól. A szívemhez legközelebb a földlabdás vagy cserepes, élő fenyő áll, ami az elmúlt években egyre népszerűbb főleg a fiatalok körében. Az ünnepek után sokszor nem is ültetik ki, hanem visszaviszik a kertészetekbe, kvázi kikölcsönzik karácsonyra.

– Az infláció miatt mindenki áremelkedésről beszél, ami természetesen ezen a téren is megmutatkozik, de nem jelenthetjük ki, hogy egységesen ennyivel vagy ennyivel drágult a fenyő – tért rá az anyagiakra az Oázis Kertészet ügyvezető igazgatója.

– A prémium minőségű, import Nordmann-fenyőkért akár harminc százalékkal többet is elkérhetnek az előző évhez képest. A kisebb méretű, hazai lucfenyők ára azonban szinte semmit nem változott, akár másfél métereset is lehet venni 4–5 ezer forintért, míg a Nordmann ára méterenként 5–7 ezer forinttól kezdődik, és minőségtől függően elérheti a több mint tízezer forintot.

Fotós: Dodó Ferenc

Főleg a nagyokat viszik

Négy éve szerezhetik be a környéken élők a család karácsonyfáját Nagy Tibortól. A kemecsei úti zöldséges tulajdonosa a kedd délutáni szemerkélő eső ellenére is széles mosollyal fogadott minket.

– Egy-egy szezonban százötven-kétszáz fát rendelek, Nordmannból többet, mert azt keresik főként, de lucot és ezüstfenyőt is hozatok. Úgy tapasztaltam, hogy a dániai import fenyő, amit én is árulok, az előző évhez képest 20–harminc százalékkal drágult – erősítette meg a fentieket Tibor, akinél darabáras fák közül válogathatnak a vevők,. Az 1,4–2,6 méter magas Nord­manné 14 és 20 ezer forint között alakul, a két méter körüli luc hat-, az 1,6–1,7 méteres ezüstfenyő tízezer forintba kerül.

– Nálam főleg a nagy fákat keresik, talán azért, mert városon belül díjmentesen házhoz szállítom a nálam vásárolt fenyőket – tette hozzá a sóstói zöldség-gyümölcs kereskedő.

Az udvarról kilépve szinte belebotlunk a Horváth Kertészeti Árudák előterében lengedező cserepes fenyőkbe. Odabenn készséges eladók, Gyöngyi és Attila fogad minket, valamint a szomszédban lakó Ilike, aki arról érdeklődött éppen, mikor vásárolhatja meg az ünnep főszereplőjét, a gyerekek kedvencét. Azonnal érkezik a válasz: a hét vége felé érkeznek a vágott fenyők is.

Évente változik a kereslet

– Minél magasabb, annál jobb, legtöbbször 220 centiméteres fát választunk, és kizárólag lucfenyőt viszek. Annak van illata, és ha vizes talpba állítjuk, nem hullajtja annyira a tűleveleit – magyarázta a Sóstó-gyógyfürdőn élő nagymama, majd sietve elköszönt.

– Évente változik a kereslet, nehéz megmondani, hogy az idén mi lesz a sláger. Az biztos, hogy a Nordmannot az utolsó szálig elviszik, míg a lucnál változó: tavaly inkább a nagy fogyott, tavaly­előtt viszont a kicsik. A töveseket is szeretik, az előző évben ilyenkor már rá kellett rendelni, most még van néhány cserépnyi, de valószínűleg hamarosan hozatnunk kell.

Fotós: Dodó Ferenc

Így gondoskodjunk a földlabdás fenyőnkről

– Hogy az ünnepek után is megmaradjon az élő fenyő, az lenne a legjobb, ha vásárlás után hideg helyen, a teraszon, kertben tárolnánk, és csak az utolsó pillanatban vinnénk be lakásba – mondta el kérdésünkre Boross Dávid. A Magyar Kertészeti Árudák Egyesületének elnöke kifejtette: mivel nem tesz jót a meleg a fenyőnek, próbáljuk egy hűvösebb sarokba állítani, ott feldíszíteni, és a lehető legrövidebb ideig, maximum egy hétig benntartani. Az ünnepek után fokozatosan szoktassuk vissza a kinti mínuszokhoz, előbb csak a lépcsőházba vigyük ki, aztán a szabadba, egy szélvédett helyre, végül kitehetjük a kertbe. Tavasszal pedig, amikor már lazább a föld, ki lehet ültetni. 

CsA

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában