Télűzés Panyolán maskarásokkal, tánccal és zenével

Péntek este a hóvihart látva az jutott eszembe, hogy nehéz dolguk lesz a panyolaiaknak, ha el akarják űzni a telet, de miután szombat délután együtt vonultam végig a településen a feladatot magukra vállaló lelkes és vidám maskarásokkal, azt kell mondjam: rajtuk ez nem fog múlni!

Cuppanós puszi, síró özvegy

Ez volt a kilencedik alkalom, amikor a szatmári kisközség hagyományőrző farsangi felvonulást rendezett, hogy közben felelevenítsék az állatalakoskodó szokásokat, újra bemutassák a hajdanán a fonóban megélt jeleneteket, és hogy mindezzel elűzzék a telet. Félelmetes felvonulókban nem volt hiány, köszönhetően annak, hogy a szervezők a közösségi ház egyik helyiségében jelmezeket, maskarákat adtak a vendégeknek, sokan pedig már beöltözve érkeztek. Éva és Ildikó Záhonyból jöttek, és mint mondták: nagyon készültek erre a napra. A maszkjukat maguk készítették, az öltözékük is autentikus volt, csak a hosszú parókájuk volt egy kissé tájidegen, de kiderült: a sapka szerepét is betöltötte, s melegítette a hölgyeket – akárcsak a szilvapálinka, amit senkitől sem sajnáltak a helyiek. Persze, a gyerekek nem ittak, viszont jól beöltöztek, hogy ne fázzanak meg a felvonulás alatt. Balogh Ádám például medveként járta körbe a falut, természetesen a barátaival, akik vagy betyárok vagy papok bőrébe bújtak. A győröcskei Pokol Gábor talus volt: egy nagy zsákot cipelt magával, és az volt a dolga, hogy séta közben időnként belemarkoljon a tollba, hogy aztán a sorsukat a szélre bízza. Aki a véletlen folytán elkerülte a tollzuhatagot, rizset vagy szalmát kapott a hajába, esetleg a nyakába – nekem mindenből jutott, és ez, ha hinni lehet az áldás szimbólumait bőszen osztogató helyieknek, boldogságot és gazdagságot hoz az életembe. Szegény Szopodi Petykó életébe azonban már senki nem visz semmit: bábuként ott feküdt a koporsójában szépen felöltöztetve, később pedig körbehordozták a falun. Síró özvegye, Rozália – karján egy csecsemővel – talpig feketében állt a koporsó mellett, és könnyeit törölgetve büszkén emlegette néhai férjét, mondván, szerette Petykót minden szépasszony Panyolán. És bár az özvegy folytatta volna az emlékezést, két szép szál fiatal legény (akarom mondani asszony) közrefogott, és cuppanós, piros rúzsos puszijuk nyoma egész estig virított az arcomon. Egy kedves barátjuk még azt is felajánlotta, hogy elhúzza a nótámat – persze csak akkor, ha hegedűje húrjai közé némi papírpénz is kerül. Kiderült: Balázs Rajmund volt az ifjú hegedűs, aki társaival együtt Hargita megyéből érkezett, s nemcsak muzsikáltak, de énekeltek is, megalapozva ezzel a felvonulás hangulatát. 

Fánk, tea és pálinka

Nagyon sokan jöttek Panyolára,  hogy elűzzék a telet, a hosszú menetben voltak lovak, kecskék, huszárok, találkoztunk Lúdas Matyival, de több püspök is vonult mellettem, ahogy cigányasszonyokat, ijesztő rémeket és pulyaszedőt is láttunk. Muhari Zoltán polgármester is ez utóbbi mesterséget űzte: hosszú bajszával és a hóna alá csapott, nagy zsákjával – amiből kilógott egy csecsemő forma gyerek – ijesztgette a vendégeket. – Nem szabad hagynunk, hogy feledésbe merüljenek a hagyományaink, az értékeink. Ezért rendezzük meg évről-évre a farsangi felvonulást, amibe minden alkalommal csempészünk újdonságokat is – mondta lapunknak, miközben a mohácsi busókkal váltott néhány szót.  És persze a néptáncosokkal, a zenészekkel, a medvetáncoltatókkal, vagy éppen a nagykászoniakkal, akik a felvonulás kellős közepén egy bikát akartak eladni, hogy a pénzből mulatságot rendezzenek. Panyolán a mulatságra nem lehetett panasz: a csípős szél ellenére mindenki remekül érezte magát. Fogyott a forró tea és a pálinka, finom volt a szilvalekvárral töltött farsangi fánk, a rizset és a szalmát pedig előbb-utóbb csak kiszedegetem a hajamból...