Labdarúgás, Nyír-Wetland vámegyei I. osztály

2023.03.28. 17:41

Gólzáporos Szpari győzelem

A Nyír-Wetland vármegyei I. osztály bajnokság 19. fordulójában elmaradt mérkőzést pótoltak kedden. A csikó csapattal kiálló Nyíregyháza II. gólgazdag mérkőzésen múlta felül a házigazda Ibrányt.
Ibrány–Nyíregyháza II. 3–4 (1–1)
Ibrány, v.: Belicza. Ibrány: Tóth (Krizsanovszki) – Zubora, Buka, Bégány, Mező Molnár, Lukács (Kiss P.), Kállai, Nagy (Pápa), Kecskeméti (Udovik), Szabó (Szikszay). Edző: Kató István. Nyíregyháza II.: Sarkadi – Vámos, Herczku, Ráczin (Girdán), Major (Spisák), Kardos (Garda), Kiss P., Szopkó, Cseh (Torkos), Szűcs, Horváth (Czimer-Nyitrai). Edző: Kemény Kristóf. Gól: Bégány, Kecskeméti, Kállai, illetve Cseh, Szopkó, Torkos, Girdán.
Kató István: – A három kényszerű cserét már nem bírta el az egyébkét is fáradt csapatom. A második félidőben már sok hibával játszottunk, megérdemelten nyert a Szpari.
Kemény Kristóf: – Ezt a győzelmet a teljes nyíregyházi labdarúgás érte el, mert Ibrányban 2006-os születésű kapus védte a kapunkat és hét 2005-ös születésű utánpótláskorú játékos is pályára lépett nálunk. Ezért jár a gratuláció minden utánpótlás edzőnek, akiknek is köszönhető, hogy ezzel a fiatal csapattal idegenben négy gólt szerezve nyertünk felnőtt bajnoki meccsen.

Címkék#megye 1

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában