Vándorgyűlés

2022.05.19. 17:28

Tolnán találkozott a kultúraközvetítők kreatív közössége

– Mind a rendezvény lebonyolításáról, mind a szakmai programról csak jókat tudok mondani – értékelte Bordás István, a Magyar Népművelők Egyesülete (MNE) elnöke az egyesület 38. alkalommal megrendezett vándorgyűlését, amelynek házigazdája ezúttal a Tolnai Kulturális Központ és Könyvtár volt.

Steinbach Zsolt

Profi lebonyolítás, remek hangulat, gyönyörű helyszín, színvonalas, tartalmas szakmai és kiegészítő programok. A Magyar Népművelők Egyesülete elnökének szavai alapján igen sikeres volt az egyesület országos vándorgyűlése, amelyet május 17-19. között Tolnán rendeztek.  

Az első nap fakultatív programjai során helyi és környékbeli értékekkel ismerkedhettek a résztvevők. A kínálatban szerepelt többek között Verseghy Ferenc mözsi fazekas műhelye, vagy a tolnai selyemgyári emlékszoba meglátogatása. A közművelődési szakemberek ismerkedhettek a város jelképével, a bárkával és a tolnai holtággal is. 

Szomszédolásra is meghívták őket, Faddra, illetve Gerjenbe. Este pedig a Takler Kúriában a szekszárdi bor(kultúrá)ba kóstolhattak, amelyhez a zenés kíséretet a Medinai Tamburazenekar biztosította. 

A második nap adta a vándorgyűlés szakmai gerincét. Egyrészt gyakorlati szakemberek előadásában a különféle művelődési intézménytípusok működését elemezték, másrészt pedig a kultúraközvetítés nagy összefüggéseit vizsgálták. A színvonalat olyan neves előadók garantálták, mint Kontra Miklós akadémikus, aki az irodalmi és a köznapi nyelv alakulását vizsgálta; Réz András esztéta, aki a digitális világ árnyoldalairól beszélt; Csepeli György szociálpszichológus, aki az emberi és a mesterséges intelligencia kölcsönhatását és annak következményeit taglalta, vastapssal jutalmazott előadásában; vagy Novák Péter színész, műsorvezető, aki a szakmai nap remek moderátora volt. 

Levezetésként a tolnai Lovardában a Bogyiszlói Zenekar és a Bogyiszlói Néptánc Egyesület gálaműsorán, majd DJ Pike nosztalgia bulijában lazulhattak a népművelők. A záró napon az egyesület szervezeti kérdései kerültek előtérbe, ekkor tartották a MNE közgyűlését is. 
 

A járvány következményeit még nem heverték ki

A közművelődési ágazat helyzetéről szólva Bordás István egy pozitív és két negatív tényezőt emelt ki. A pozitívum, hogy a 2018-as törvénymódosítás stabilizálta a közművelődési intézményrendszert. Gond viszont, hogy a Covid-járvány következményeit még nem heverte ki az ágazat, az embereket még nem sikerült „visszaszoktatni” a művelődési intézményekbe. (Ezt erősítette meg Szente Béla, a Kulturális Központok Országos Szövetségének elnöke is, aki szerint a kulturális intézmények látogatóinak száma most kb. 2/3-a a járvány előttinek.)

A másik negatívum, hogy az önkormányzatok anyagi problémái lecsapódnak a közművelődésben is. Ez egyrészt az intézményi finanszírozás csökkenésében érhető tetten. Ugyancsak probléma, hogy az ebben a szférában dolgozók bére messze elmarad más ágazatokéhoz képest. A közművelődési ágazatban is nagy gond az elvándorlás, és az, hogy a fiatalok közül egyre kevesebben választják ezt a hivatást, mert ilyen alacsony fizetésből nehéz megélni. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában