Ingatlan

2022.05.19. 19:57

Tovább emelkedhet a használt lakások és albérletek ára

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összegezte az épített lakások számát Tolna megyében is, a kimutatás szerint idén január és március között összesen három lakás épült fel itt.

Brunner Mónika

Fotó: Makovics Kornél

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az elmúlt évben száztizennyolc lakás épült, január és március között tíz, 2021 első félévében tizenhárom, január és szeptember között tizennégy. Ezek alapján tehát az év végére hirtelen fellendült a lakásépítési kedv. 

Összegezve, jobbak is lettek az adatok, mint az azt megelőző évben, 2020-ban, amikor is kevesebb, összesen kilencvenhárom lakás épült Tolna megyében. Január és március között harmincegy, az év első félévében összesen hatvanhat, január és szeptember között pedig hetvenöt. A megelőző, 2019-es év egészében pedig százhét lakást építettek Tolna megyében. 

– Egyre kevesebben engedhetik meg magunknak a ház- vagy lakásépítést, jellemzően azok vágnak ebbe bele, akiknek nagyon sok pénzük van – mondta lapunknak egy házépítésekkel foglalkozó értékesítő szakember. 

Ismertette, hogy az elmúlt egy évben hetvenszázalékos volt az áremelkedés az összes termékcsoportot egybevetve, és ha továbbra is marad ez a folyamat, akkor a használt ingatlanoknak még inkább felmegy az ára, és az albérletek is egyre drágábbak lesznek. 

Hozzátette: egy átlagos családi ház felépítése négyzetméterenként nyolcszáz-kilencszázezer forintba kerül. Ez egy kétszázhúsz négyzetméteres családi ház esetében százhetvenhatmillió és százkilencven­nyolcmillió forint közötti összeget jelent. Egy családi ház átlagosan másfél-két év alatt épül fel. 

– Sajnos a tapasztalatok azt mutatják, hogy az árak folyamatosan emelkednek, csak a hőszigetelő rendszerek drágultak például egy év alatt százhúsz százalékkal. Arra is készülni kell, hogy nem mindig vannak a ház-, lakásépítéshez szükséges anyagok a piacon. Az építőipart, a gazdaságot emellett olyan történések is megrángatják, amelyhez aztán tényleg nem sok közünk van, gondoljunk csak az orosz–ukrán háborúra. A sok kiszámíthatatlanság miatt azt szoktuk tanácsolni, hogy a leendő új lakás-, háztulajdonosok lelkileg készüljenek fel egy idegi­leg megterhelőbb időszakra – mondta lapunknak az értékesítő szakember. 

A kormányzat többféle támogatással segíti a gyermekvállalás előtt álló fiatalokat, valamint a már gyermeket nevelő családokat, hogy otthont vásárolhassanak maguknak vagy építkezhessenek. Ilyen a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), ezzel már kétszázezer családnak segítettek, vagy az otthonfelújítási támogatás, illetve kölcsön is, tehát sokféle eszközzel támogatják az otthonok felújítását, vásárlását. 
 

Az épített lakások száma Tolna megyében
 

2018136
2019107
202093
2021118
Forrás: KSH
Címkék#ingatlan

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában