Kikapcsolódás

2022.06.25. 14:31

Hatalmas érdeklődés övezi a zombai falunapot

Ma tartják a zombai falunapot, amit hatalmas érdeklődés övez.

FEB

Főzőversenyre is jelentkezhettek az érdeklődők. Fotó: Mártonfai Dénes

A reggeli órákban kispályás focira és főzőversenyre jelentkezhettek az érdeklődők. A szervezők azonban nemcsak a felnőttekre, a fiatalokra és a gyerekekre is gondoltak, akiket motorozásra, légvárazásra és íjászatra várnak. Délután Szűcs Sándor polgármester köszöntötte a jelenlévőket, majd kihirdették a főzőverseny és a sportesemény győzteseit.

– Nagyon jó hangulatban telik a falunap a főzőverseny csapatai mind kitettek magukért, bográcsos ételeket készítettek. Már a Csurgó Zenekar is hangol, hamarosan kezdetét veszi a koncert – tájékoztatta portálunkat a polgármester. 

Érdemes délután is kilátogatni a programokra, ugyanis a Csurgó Zenekar interaktív gyermekkoncertjét követően, helyi csoportok előadásai következnek, majd a Tücsök zenés színpad és Komáromi Pisti előadóművész műsora után – az este folyamán – a Hotel Menthol ad koncertet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában