Labdarúgás

2022.07.01. 16:00

Negyvenhat sportszervezet nevezett a megyei focibajnokságokba

Negyvenhat sportszervezet adta be nevezését a megyei focibajnokságok 2022/2023-as idényének küzdelmeire. A szezon augusztus 21-én rajtol.

Rónai Gábor

A Majosi SE bajnokként sikerrel vívta meg az NB III-as osztályozót, így ők már nem lesznek ott az új idényben a megyei mezőnyben. Fotó: Mártonfai Dénes

Az élvonal ugyanúgy tíz csapatos lesz, mint legutóbb, a második osztály létszáma a tavalyi tizenegyhez képest kettővel, vagy hárommal bővülhet, míg a megye háromban a legutóbb szereplő huszonhét sportegyesület helyett jó esetben huszonnégy indul. 

Új csapat lesz a megyei focipalettán a dunaföldvári székhelyű Holler UFC, amely a harmadik vonalban próbálkozik. Így sorozatban a harmadik szezonban lesz új csapata a megyei futballnak: 2020-ban a Felsőnána SE, 2021-ben a kölesdi Zönge SE indult újoncként, most pedig a Holler UFC.

Nem lesz ott a mezőnyben a megye három küzdelmeitől a tavalyi idény kellős közepén visszalépő Gyönki SE, s nem indul a Gerjeni Fiatalok Egyesülete sem. 

A Dombóvári LK megye hármas bajnokként nevezett a megye kettőre és a megye háromra is. Amennyiben meg tudnak felelni az induláshoz szükséges kritériumoknak, akkor megye kettesek lesznek, ha nem, akkor a megye háromban játszanak majd. 

A szabályok szerint a megyei élvonalban a felnőtt csapat mellett az U13-as, az U16-os és az U19-es korosztály közül kettőt kell szerepeltetni, illetve a Bozsik-programban (U7, U9, U11) is részt kell venni. A megye kettőben a felnőtt csapat mellett a három korosztály közül egynek meg kell lenni, a Bozsik-programon való szereplés pedig ajánlott. 

Krausz Márton, az MLSZ megyei sportigazgatója lapunknak elmondta: a 2022/2023-as szezon a megye egyben augusztus 21-én, a megye kettőben augusztus 27-28-án, a megye háromban pedig szeptember első hétvégéjén, 3-án, illetve 4-én indul útjára a labda. A sorsolást várhatóan augusztus elején készítik el. 

A Magyar Kupa országos főtábláján két megyei osztályban szereplő csapat, a Bonyhád VLC és a Bölcskei SE szerepelhet, nekik augusztus 6-án már tétmeccsen kell pályára lépniük.  A Paksi FC NB I-esként, a Szekszárdi UFC és a Gerjeni SK tavalyi NB III-asként alanyi jogon indulhat. 

A 2022/2023-as szezonra nevezett sportszervezetek

Megyei I. osztály (10 csapat): Bátaszék SE, Bonyhád VLC, Bölcskei SE, Dombóvár FC, Dunaföldvár FC, Gerjeni SK, Kakasd SE, Szekszárdi UFC II, Tamási 2009 FC, Tevel Medosz SE.

Megyei II. osztály (14 csapat): Aparhanti SE, ASE Paks, Bonyhád-Börzsöny SE, Dombóvári LK, Dunakömlőd SE, Faddi SE, Kisdorogi FC, Madocsa SE, Mórágyi SE, Nagymányoki SE, Simontornya TC, Tengelici SE, Tolna VFC, Zönge SE Kölesd.

Megyei III. osztály (24 csapat): Dalmand SK, Dombóvári LK, Döbröközi KSE, Dunaszentgyörgyi SE, Felsőnána SE, Gyapa DSE, Györkönyi SE, Iregszemcsei SE, Izmény SE, Kajdacs SE, Kaposszekcső-Csikóstőttős SE, Magyarkeszi SE, Nagydorog KSE, Nak SE, Németkéri SE, Őcsény SK, Pálfai SE, Pusztahencsei KSE, Regöly SE, Sióagárd SE, Szedresi SE, Tamási 2009 FC II, KSE Zomba. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!