Fejlesztés

2022.08.11. 12:30

Bővül az okoszebrák száma Pakson

Újabb okoszebra készült el Pakson, az érzékelőkkel és LED-ekkel ellátott új gyalogátkelőhely ezúttal a Paksi Bezerédj Általános Iskola szomszédságában épült ki.

Ábrahám-Gazsó Rita

Okoszebra - Paks, Szentháromség tér (Fotó: Molnár Gyula)

Az autósokat hamarosan éjjel-nappal egyformán jól látható villogó fények figyelmeztetik majd arra, hogy ha valaki közeledik a zebrához, és át akar kelni rajta. A Szentháromság téri gyalogátkelőhely megvilágítását teszi hatékonyabbá a két új kandeláber is, amelyet a beruházás részeként alakítottak ki. A projekt szerdai megtekintésekor Szabó Péter polgármester elmondta, néhány hét múlva megkezdődik a tanítás, ezért szerették volna ezt az átkelőt addigra biztonságosabbá tenni.

Okoszebra - Szentháromség tér Szabó Péterrel, Paks polgármesterével (Fotó: Molnár Gyula)

A településvezető szerint egyik fontos cél a közlekedésbiztonság növelése, ezért az elkövetkező időszakban két ütemben, hat helyszínen bővül majd a városban az okoszebrák száma, elsősorban olyan helyszíneken, ahol közintézmény, gyermek intézmény működik. Az összes okoszebra kialakítása 26 millió forintos költséget jelent.

Szabó Péter jelezte, az első ütemben egyebek mellett a Mesevár tagóvodánál, vagyis a Gesztenyés út, Kandó Kálmán utca kereszteződésénél, valamint a II. Rákóci Ferenc Általános Iskolánál, azaz a Kishegyi út, Fenyves utca találkozásánál, a második ütemben pedig a Tolnai úton a gimnáziumnál és a Polgármesteri Hivatal és a Rendőrség között található gyalogátkelőt alakítják át okoszebrává.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában