Tolna-Mözs

2022.08.11. 20:00

Az önmagát bezáró iskola igaz története

A mözsi iskolában nem folytatódik a tanítás. Szeptembertől Tolnára járnak az alsósok, felső tagozat eddig sem volt. Az intézményvezető szerint megmenthető lett volna a suli.

Wessely Gábor

Pedagógusok pakolnak: Takács Zita (balról) és Schvébl Jánosné (A szerző fotója)

Bezár a mözsi iskola, szeptembertől Tolnán folytatják a tanulást az alsósok. (Felső tagozat 2011 óta nem működik Mözsön.) Szerdán a pedagógusok szétnéztek az épületben, hogy a berendezési tárgyak, technikai eszközök közül mit lehetne hasznosítani a három tolnai iskola (Wosisnsky, Széchenyi, Eötvös utcai) valamelyikében.

Takács Zita, a város oktatási intézményeinek vezetője elmondta: – Összesen hatvankét gyereket és hét pedagógust érint a változás. A tanulókat elhelyeztük a tolnai iskolákban. Két szülő jelezte, hogy nem oda szeretné járatni a gyerekét, ahová mi szántuk. A kérelmeknek helyt adtunk. A pedagógusok közül egy nyugdíjba ment, egy Őcsényben, egy pedig Szekszárdon folytatja a pályafutását, a többiek a tolnai tagiskolákban kezdik az új tanévet.

A város legújabb iskolája a mözsi településrészen épült, 1991-ben. Sajnálatos tény, hogy pont ezt kell bezárni. Újak a padok, új a technikai eszközök jelentős része is. Összetett a probléma, aminek következtében kialakult ez a helyzet. Most mindössze hét elsőst írattak volna be ide.

– Megfeszített munkát folytattak a pedagógusok több mint egy évtizede már, hogy elkerüljék a bezárást – hangsúlyozza az intézményvezető. – Pályáztak, eszközfejlesztéseket hajtottak végre, igyekeztek meggyőzni a szülőket, hogy ne vigyék el máshova a gyerekeiket. Nem azért szűnik meg itt az oktatás, mert jött a gonosz Klebelsberg Központ, és lehúzta a rolót! Az iskola önmagát zárta be! Mert miközben száznegyven ilyen korú gyereknek van mözsi lakcíme, csak hatvankettő járt ide. Vannak tősgyökeres mözsi családok, vannak, akik mindössze néhány házra laknak az iskolától, mégis máshová vitték a gyereküket. Tegyük hozzá: sokakat riasztott a közeg, a környezet. Ezen a környéken jó néhány olyan család él, ahol nemcsak a gyerekek, de a szülők is viselkedés-problémások.

Mire jó a tábla és a kréta? Egy lista arról, hogy mi kerül a mözsi iskolából a tolnai Széchenyibe (A szerző fotója)

Nem jókedvükben döntöttek így 
A mözsi gyerekek menetrend szerinti buszjáratokkal mehetnek majd a tolnai iskolákba. (Természetesen a szülő is beviheti őket kocsival, ha lesz rá ideje, lehetősége.) Pedagógiai asszisztens segíti majd az alsósokat a közlekedésben. Az önkormányzat hamarosan dönt arról, hogy átvállalja-e a buszbérlet árát, ami egyébként 590 forint lenne. Az épület további sorsáról jelenleg még nincs hír. Télen, ha üresen marad is, valami temperáló fűtésre szükség lesz, az állagromlás elkerülése érdekében. Az intézményt jogviszonyát tekintve egyelőre nem megszűntként, hanem szünetelőként tartják nyilván.

Az összevonás a többi iskolában némileg enyhít a pedagógushiányon, ám meg nem oldja azt. Takács Zita, a tolnai oktatási intézmények vezetője így összegez: – Ilyen döntést senki sem hoz jókedvében! Tehát nem kéne vádaskodni és érzelmi viharokat kavarni a bezárás miatt. Főleg olyanoknak nem, akik semmit sem tettek az iskola megmaradásáért. Van elég baj az országban, a világban, ne tetézzük!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában