Három év után

2022.08.14. 11:30

Visszatért a holtágra a Bárka Fesztivál

Három év után újra a megszokott helyen, a tolnai holtág partján ringatta el a közönséget a Bárka Fesztivál.

Steinbach Zsolt

Fáklyás-sárkányhajós felvonulás emelte az est fényét a tolnai Bárka Fesztiválon (Fotó: Makovics K.)

A gyönyörű tolnai Duna-part idén is tökéletes helyszínt adott a fesztiválnak, de a helyszín mellett a program és a vendéglátás is elnyerte az olykor a „régi szépidőket” idéző létszámú közönség tetszését. 

Az eseményt Pámerné Bükky Klára fotókiállítása nyitotta pénteken délután, estétől pedig már a Dunán szórakoztatta a közönséget a Hangszerelem Stúdió csapata. Majd két tolnai amatőr együttes, a TheRockWave és a Walking Mama adott profi színvonalú műsort, amire a távoli városokból érkező vendégek is csettintettek, no meg koccintottak a zenészek egészségére is.

A jó hangulat másnap délelőtt is folytatódott, amikor tüzek gyúltak a Duna-parton – halfőző bográcsok alatt. Mintegy két tucat csapat nevezett a versenyre, amelyen idén a halászlevek mellett halpörköltek is készültek. A Czikk László, Bajor László, Schvebl János alkotta zsűri a halászlevek közül a legjobbnak a Fastron alkotását találta, második lett a Holt-Duna Tolna, harmadik a Nagycsaládosok, míg a különdíjat a Bográcsforgatók II. számú csapata érdemelte ki. A halpörkölt kategóriában a Vándorló Szépkorúak győztek, megelőzve a Drei-Wé–Majsai, és a Belu szakácsait. Itt a különdíj a Nagycsaládosoké lett.

Délutántól változatos gyermekprogramok várták a legfiatalabbakat, igen népszerű volt a városnéző kisvonatozás is. 

A műsorokat a Tolnai Ifjúsági Fúvószenekar vezette fel, majd  helyi sport- és művészeti csoportok szórakoztatták a közönséget: a Vitál SSZE-ritmikus gimnasztika szakosztálya, a Mozduljunk Együtt Szekszárdért Egyesület táncosai, a Tolna Város Nyugdíjas Egyesület szenior örömtánc csoportja, a Vándorló Szépkorúak Baráti Köre öröm ének csoportja, a Tolnai Német Nemzetiségi Baráti Kör énekkara és a Kerámia zenekar.

Az estének több „fénypontja” is volt. A Lapátolna sárkányhajó klub közreműködésével fáklyás vízi felvonulást rendeztek. A minőségi zenét ezen az estén a tolnai családi kötődéssel is bíró Budapest Bár biztosította, fantasztikus koncerttel. A harmadik fénypontként vízjátékban gyönyörködhetett a közönség. 
A fesztivál Domokos András zenés estjével zárult.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában