Hobbikertész

2022.09.28. 14:00

Bonyhádon mutatta be Somogy megye kuriózumát

Modern gazda tartott előadást a régi gyümölcsfajtákról és mesélt lapunknak csodabirtokáról, ahol több mint kétszáz régi gyümölcsfajta található meg.

Farkas Eszter

Zicska Szilárd mélymulcsos kertje (Fotó: Muzslay Péter/MW)

Zicska Szilárd művelődésszervező, hobbikertész – akinek hobbija mára már inkább életstílussá vált – tartott nemrég teltházas előadást Bonyhádon, ahol főként szenvedélyéről, a régi gyümölcsfajtákról beszélt. 

– Ha igazán a kezdetekre gondolok, akkor a házam elkészülte után 2011-ben hoztam az első fáimat a pórszombati Kovács Gyulától. Már eleve a házam is régi stílusban készült – mivel javarészt vályogtéglát használtunk a megépítéséhez –, ezért kíváncsi voltam, hogy egy ilyen parasztfödémes ház környezetébe annak idején milyen fákat ültettek – mondta Zicska Szilárd. 

Saját háza ihlette meg gyümölcsöse tervezésében, ezután kezdett el komolyabban foglalkozni és kutatni az ősmagyar fajták után.

– Kiderült, hogy sok ősmagyar fajtának hitt gyümölcs valójában külföldi eredetű, például francia, angol vagy német. Ezek javarészt már régóta velünk élnek, és előfordulhat, hogy elfelejtettük ezeknek a fajtáknak az eredeti nevét, vagy elődeink esetleg nem jól ejtették ki azt, így kapott egy másik nevet. Így történt az aranyparmen esetében is, amit itt Somogyban előszeretettel hívnak aranypálmának például.

Angliában egy hatalmas génbank működik, ahol több mint háromezer fajta gyümölcs genetikai ujjlenyomatát őrzik. Zicska Szilárd elmondta, négy éve már, hogy ide küld mintákat, ahol többször érte már meglepetés egy-egy gyümölcsfajtával kapcsolatban. 

– Volt már rá példa, hogy olyan mintát küldtem, amely az angoloknak még nem volt meg, de ettől függetlenül tudtam, hogy nemes fajtáról van szó. Erről készült egy genetikai ujjlenyomat, és később mikor újra kaptak egy ugyanilyen mintát tőlem, kiderült, hogy én azt már korábban elküldtem nekik, és így tudtam például beazonosítani a nemes sóvári almát is.

Közel egy hektáros birtokán kétszázötven fajta gyümölcs található, melyekből százféle alma, nyolcvanféle körte és a maradék fajták vegyesen cseresznye, szilva, meggy, berkenye és tulajdonképpen minden, ami itthon megterem. Almafái közt megtalálható Benedek Elek kék almája, a Batul alma és az aranyalma is.

– Egy gyümölcsfa általában tíz év után fordul termőre, ami azt jelenti, hogy egy évtized után hozza meg az első termését. Ez nagyon hosszú idő, viszont ha egy termő fára oltvány kerül, akkor ez az oltvány már pár év alatt hozhat termést. Külföldről is szereztem be régi magyar oltványokat, még Amerikából is. Van olyan almafám például, amelyen nyolc oltvány található, ezen van a legtöbb – magyarázta a hobbikertész.

Zicska Szilárd autodidakta módon tanult eddig passziójáról, azonban szeretné tovább képezni magát, így következő célja beiratkozni a Kaposvári Egyetemre. Elmondta, egyfajta missziójának tartja, hogy a régi magyar fajtákat beazonosítsa, megőrizze és tovább éltesse az utókor számára, ehhez pedig szeretne megfelelő szaktudással rendelkezni. 

Egyedülálló munkásságára Nagy István, agrárminiszter is felfigyelt, aki a tavalyi évben látogatást is tett a kertész gyümölcsösében. Természetközeli hozzáállását zselici birtoka jól tükrözi, ami nemcsak építészetén, de gyümölcsösén, kertjén és állatain is jól látszik. 

– Ha kellően odafigyelünk és megfigyelünk valamit, akkor látni fogjuk, hogy egy adott élőlénynek, mindegy hogy az növény vagy állat, mi a jó. A gyümölcsfáim leveleit is megfigyelem. Látom, ha valami baja van, és teszek ellene. A célom, hogy harmóniában éljek a növényeimmel és állataimmal, a természettel.

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában