Pedagógussztrájk

2022.10.05. 16:51

Tolna megyében két iskoláról tudni, ahol sztrájkoltak a pedagógusok

Semmilyen fennakadást nem okozott Tolna megyében a szerdai pedagógussztrájk. Portálunk két oktatási intézményről tud, amelyeknek pedagógusai csatlakoztak a kezdeményezéshez. A szervező Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) csak egyről, de azt mondták, minden megyében általános, hogy több iskolától nem kaptak előzetes jelzést.

Brunner Mónika

A pedagógusok továbbra is elégedetlenek (Illusztráció: Shutterstock)

Komjáthy Anna, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) Országos Választmányának elnöke lapunknak elmondta, hogy Tolna megyéből egy intézmény, a Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (AMI) Nagykónyi tagintézménye jelezte a számukra, hogy pedagógusaik sztrájkba lépnek szerdán. Hozzátette: több olyan intézmény van, amelyektől nem kaptak előzetes jelzést. Eddig úgy számolták, hogy az országban több mint kétszáz oktatási intézményben sztrájkoltak a pedagógusok, legalább tizenhárom-tizennégyezer résztvevővel. A pontos adatokra még várni kell. Komjáthy Anna ismertette, hogy az idén januártól folyamatosan tartó pedagógussztrájk elsődleges célja, hogy növeljék a pedagógusok bérét. 

Szeptembertől gördülő sztrájkként folytatódott a határozatlan idejű sztrájk, szerda reggel Budapesten jóformán az összes gimnázium képviselte magát abban az élőláncban, mely két nap alatt spontán szerveződött meg. Kora este öt órától hídfoglalásra készülnek a diákok a fővárosi Jászai Mari térnél, este hét órától koncert lesz a Kossuth téren, a Parlamentnél a Tanítanék Mozgalom és a noÁr Mozgalom szervezésében. Már készülnek a következő sztrájkra, amelynek napja október tizennegyedike, tette hozzá. – Azt gondolom, most is nagyon sokan aktivizálták magukat, a társadalom kicsit felemelte a fejét ebben az ügyben. A szülők kezdenek rájönni, mekkora érdeksérelem, ha a gyermekeiket például nem szaktanár tanítja az iskolákban – mondta. 

Fülöpné Szűcs Mária, a Pedagógusok Szakszervezete Tolna megyei elnöke lapunknak elmondta, hogy támogatták a szerdai pedagógussztrájkot, ám nem egy napra vonatkozóan. A gördülő sztrájkkal kötelezték el magukat, hogy bármelyik iskola a hét három bármelyik napján sztrájkolhat. Ennek feltétele, hogy öt nappal a sztrájk előtt a pedagógusok értesítsék az iskola igazgatóját, hogy ő tájékoztatni tudja a szülőket. Fülöpné Szűcs Mária szerint a szerdai pedagógussztrájk annak is jelképe, hogy a gyerekek, a szülők, a pedagógusok országszerte támogatásukat fejezik ki a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium elbocsátott tanárai mellett. 

– Ez a nap a gyerekek jövőjéről szól, az oktatásról, a szolidalitásról. Mi is országos tüntetést hirdettünk november huszonhatodikára. A sztrájk alapjog, amit megvonni nem lehet. Azt akarjuk, azt kérjük, hogy becsüljék meg és fizessék meg az oktatásban dolgozókat – tette hozzá. 

A Szekszárdi Babits Mihály Általános Iskola egyike azon oktatási intézményeknek, amely pedagógusai sztrájkoltak a meghirdetett napon. Botos Ilona intézményvezető lapunknak elmondta, minden a törvényi előírásoknak megfelelően zajlott. A sztrájkon való részvételről szeptember huszonkilencedikén kapott jelzést huszonhét kollégájától - az intézményben negyvenhárom pedagógus dolgozik. A sztrájkoló pedagógusok szerdán reggel fél nyolckor megjelentek az intézményben, munkaóráiknak azon részében sztrájkoltak, amikor nem tanítottak, lyukasóráik voltak. A tanulóknak zavartalanul zajlottak az óráik, zavartalan volt a felügyeletük. 

Gasparics László, a Tamási Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (AMI) intézményvezetője elmondta, hogy pedagógusaik elenyésző számban, nyolcan sztrájkoltak vidéki általános iskolai tagintézményükben, Nagykónyiban, a Tamási Lajos tagiskolában. A tantestületük, a tagintézményeiket is beleszámítva, közel száz fős. Nagykónyi sztrájkoló pedagógusai bent voltak aznap az intézményben, a tanítási óráikon is jelen voltak. A tanítási rendben nem okozott problémát  a sztrájk, nem maradt felügyelet nélkül tanuló. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában