Shoot4Earth

2022.10.07. 07:00

Kindl Gábor kezdeményezése világszintű reflektorfényt kapott

Jubileumi éve, évadja kezdődött a Shoot4Earth - Forgass a Földért! elnevezésű világjátéknak. A megnyitó magyar idő szerint tegnap este hét órakor zajlott le az Egyesült Államokban, a New York Egyetemen.

Szeri Árpád

Lawrence David Foldes, Karl Bardosh, Kindl Gábor és Szabó Gabriella az idei Shoot4Earth eredményhirdetésén (Fotó: M. K.)

A programok szervezői a világ minden részéről interneten keresztül kapcsolódtak a világjáték nyitó eseményéhez. Ezt tette Szekszárdról Kindl Gábor is, aki kilenc évvel ezelőtt indította útjára Tolna megye székhelyéről az immár világot átfogó, 24 órás filmkészítő maratont. A kezdeményezésnek az a célja, hogy rövidfilmekkel segítse a környezettudatos gondolkodás elterjedését és az ebből fakadó cselekvést.

Kindl Gábor lapunknak elmondta: prof. Karl Bardosh, a New York Egyetem film és televízió tanszékének tanára, a filmkészítő verseny művészeti vezetője ismertette a világon egyedülálló program tízéves történetét, illetve a következő esztendő programsorozatát. Így azokat az eseményeket, melyek között további versenyek, fesztiválok és oktatóprogramok szerepelnek. A sorozat a novemberben megrendezésre kerülő Shoot4Earth GO GREEN fesztivállal indul, melynek részletei megtalálhatók a www.shoot4earth.org weboldalon.  

Az eseményen a Pécsi Tudományegyetem KPVK képviseletében jelen volt dr. habil Zádori Iván külügyi és kapcsolati dékánhelyettes, egyetemi docens, prof. dr. Nemeskéri Zsolt, a PTE Kultúraelméleti és Alkalmazott Kommunikációtudományi Tanszék egyetemi tanára, valamint Szabó Gabriella, a Shoot4Earth Film maraton sajtófőnöke. Mindhárman a New York Egyetem mobiltelefon filmes hallgatói körében vettek részt a programon. Kindl Gábor Magyarországról, Szekszárdról, az internet révén kapcsolódott be a rendezvénybe.

Ugyancsak online jelentkezett Los Angelesből Lawrence David Foldes, az Amerikai Egyesült Államok Mozgókép- és Tudományos Akadémiájának tagja, a Hallgatói Akadémia Díj Végrehajtó Bizottságának elnöke, a legutóbbi verseny zsűrijének elnöke. Illetve, a korábbi zsűritagok közül Marlee Roberts, a Los Angeles Film School képviseletében és prof. Peter Terezakis, a New York Egyetem docense.

A program előtti napon dr. habil Zádori Iván, prof. dr. Nemeskéri Zsolt és Szabó Gabriella prof. Karl Bardosh társaságában látogatást tett Magyarország főkonzulátusán. A küldöttséget B. Nagy Péter konzul fogadta.

A New York-i eseményt üdvözölte Kőrösi Csaba, az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésének nemrég hivatalba lépett, új elnöke is. Kindl Gábor joggal nevezte jelentős fegyverténynek, hogy az ENSZ magyar vezetője a szervezők felkérésre elvállta a X. jubileumi évben, a 2023 áprilisában megrendezendő Shoot4Earth világjáték fővédnöki tisztét.

Egy Föld, egy film, egy esély

Az egymás után következő ökológiai katasztrófákat és az azokat követő emberi szenvedéseket, hatalmas károkat látva, filmesekkel összefogva, 2013-ban került első alkalommal meghirdetésre a környezettudatos gondolkodást népszerűsítő, Shoot4Earth elnevezésű, 24 órás filmkészítő világjáték. Legutóbb idén májusban rendezték meg a versenyt, a beküldött kisfilmeket nemzetközi zsűri vizsgálta. A legjobb eredményt elért pályázatokat ebben a cikkben gyűjtöttük össze, valamint ide kattintva tekintheti meg a szekszárdi származású Mayer Bettina Water is Life című pályaművét. 

Az első pillanattól kezdve a filmszakma kiválóságai csatlakoztak és támogatták az elképzelést. A világon egyedülálló filmes játék megvalósítását éveken keresztül személyesen segítette Jiří Menzel Oscar- díjas cseh filmrendező. Az elmúlt években a nemzetközi filmes játék zsűrijében világszerte ismert filmesek, mint Szabó István Oscar-díjas magyar filmrendező, Lawrence David Foldes (Los Angeles) az Amerikai Egyesült Államok Mozgókép- és Tudományos Akadémiájának tagja, a Hallgatói Akadémia Díj Végrehajtó Bizottságának elnöke, Deák Kristóf az Oscar – díjas Mindenki rendezője valamint Professor Karl Bardosh Master Prof. Tisch School of Arts New York University foglalnak helyet. A videó készítést népszerűsítő kezdeményezés mellé állt Steven Spielberg háromszoros Oscar-díjas amerikai filmrendező is.

A verseny lebonyolítását világszerte Regionális Producerek, filmes szervezetek és szakemberek segítik. Los Angelesből Marlee Roberts, Los Angeles Film School, Her Royal Majesty Queen Angelique-Monet, Eti-Oni, (Osun State, Nigéria), Prof. Peter Terezakis, egyetemi docens (NYU), Sandeep Marwah, az Asian Academy of Film and TV (India), Arnon Louiv Dantas író, producer (Dél-Amerika), Prof. Max Schleser filmrendező, díjnyertes transmedia producer (Ausztrália), Tianyuan He díjnyertes rendező és forgatókönyvíró (Kína)

Üzenj egy videóval a világnak!

Az éghajlatváltozás következményeivel foglalkozó kutatók véleménye szerint a globális klímaváltozást nagyobbrészt maguk az emberek okozzák. A le nem bomló, felhalmozódó szeméthegyek, a mérgező anyagok, az állat- és növényvilág pusztítása együtt jár környezetünk rombolásával.

2023. április 15-ére, a világ minden kontinensén élők számára meghirdetésre kerül a X. JUBILEUMI Shoot4Earth 24 órás filmkészítő maraton a környezettudatos gondolkodásért. A játék célja, hogy a filmkészítők a filmművészet tudatformáló eszközeivel radikálisabban hívják fel a figyelmet bolygónk egyre romló környezeti állapotára. A Shoot4Earth elnevezésű játékra bárki, bárhonnét jelentkezhet a világon.

A résztvevő stáboknak – melyek akár egyszemélyesek is lehetnek – maximálisan 1 perc hosszúságú filmekben kell felhívni a figyelmet arra, hogy a mindennapokban odafigyeléssel, takarékossággal, tudatossággal mit tehetünk környezetünk megóvásáért. A kötetlen műfajú filmek forgatásánál digitális kamera, kamerás mobiltelefon vagy kameraként működő fényképezőgép egyaránt használható. Az elkészült alkotásokat fel kell tölteni az internetre, a játék versenyszabályzati kiírásában meghatározott módon. Mindezt 24 óra leforgása alatt.

A rövidfilm játékot a Föld minden pontján egyszerre, szinte azonos időben, az időzónákból adódó eltérések figyelembe vételével rendezik meg. A kezdés (rajt) minden időzónában, április 15. (szombat) helyi idő szerint délelőtt 10 óra. A szervezők a verseny kezdetén, a rajt pillanatában, időzónánként ismertetnek három témaelemet, melyből egy elemet kötelező beépíteni a versenyfilmbe. (például napfény, szemét, fél pohár víz) A versenyfilmben kizárólag 2023. április 15-én, 10 óra után készített jogtiszta felvételek használhatók.

A felnövő generációk tagjai az információk nagy részét ma már az internetről szerzik. A fiatalabb generációk, akik már beleszülettek a gyors technikai fejlődésbe, szinte összenőttek a mobiltelefonnal, a digitális videofelvételek készítésére alkalmas eszközökkel és az internet használatával. Szívesen alkalmazzák az önkifejezés eszközeként a filmezést, video készítést. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a beküldött versenyfilmeket többségében a 11-25 éves korosztály tagjai készítették, akik a legérzékenyebbek a környezetvédelemmel, a fenntarthatósággal kapcsolatos eseményekre, és ők azok, akik szívesen vesznek részt a 24 órás filmkészítő maraton programján is. A szervezőknek meggyőződése, hogy a játék során elkészülő rövidfilmek video-megosztó portálokon történő elhelyezése többszázezer ember számára válnak elérhetővé, tanulságossá, oktató és nevelő hatásúvá. 

Soha nem volt még ilyen népszerű a videózás, rövidfilmkészítés, mint napjainkban. Az elmúlt néhány évben az új internetes platformok, videó megosztó portálok megjelenésével, az új technikai eszközök és új applikációk adta lehetőségek hatására, sokan készítenek videót. A statisztikai adatok szerint, az internetet használók naponta átlagosan 100 percet töltenek rövidfilmek nézegetésével. A játék során elkészülő filmek, sokak számára továbbítanak hasznos információkat. A szervezők elképzelése szerint ez a játék tovább ösztönzi a környezettudatos gondolkodás és a felelős magatartás terjedését.

A szervezők, kezdeményezésükkel hozzá kívánnak járulni az emberiség vitán felüli közös érdekeihez, melyek közül elsődleges, hogy a Kék Bolygó még sokáig az emberiség közös, élhető otthona maradhasson.

Shoot4Earth 2022/23 programok
2022. október 5. 18 óra, New York University: Shoot4Earth New York. A jubileumi év bevezető programja
2022. október 15-től: Shoot4Earth/Forgass a Földért oktatóprogramok/online programok/térségi felvezető játékok (települések)
2022. november 29.: SHOOT4EARTH GO GREEN - SAVE THE EARTH!
2023. május 16-24., Cannes: Global Short Film Awards Cannes (Marche du Film in Cannes)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában