Elfogások

2022.12.08. 19:59

Emberkereskedelem és kényszermunka: a Tolna megyei zsaruk is sikerrel vettek részt az Europol akciójában

Magyarországon 10 embert hallgattak ki emberkereskedelem és kényszermunka elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon azzal összefüggésben, hogy a magyar rendőrség újabb, az Europol szervezésében megvalósuló nemzetközi akcióban vett részt.

TEOL

A kép illusztráció.

Fotó: boyphare

A közlemény szerint az EMPACT (Európai Multidiszciplináris Platform a Bűnügyi Fenyegetettségek Ellen) egy multidiszciplináris, a hírszerzésre és a bizonyítékokra támaszkodó uniós rendvédelmi kezdeményezés, amelynek célja az EU-t érintő legfontosabb bűnügyi fenyegetések kezelése.

Az október 24. és 30. között tartott akció fókuszában ezúttal a szexuális célú kizsákmányolás, a bűncselekmény elkövetésére kényszerítés és a koldultatás megelőzése és felszámolása állt.

Magyarországon több megyei rendőr-főkapitányság – Baranya, Fejér, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna – is sikeres elfogásokat hajtott végre: 10 embert hallgattak ki gyanúsítottként emberkereskedelem és kényszermunka bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Az elkövetők mindegyike magyar állampolgár, közülük négy ember gyanúsítható kényszermunka elkövetésével és hatan szexuális kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem bűntettével.

A rendőrök 2887 embert, 1811 járművet, 3344 okmányt és 293 helyszínt ellenőriztek, köztük üzlethelyiségeket, szórakozóhelyeket, masszázsszalonokat, mezőgazdasági területeket. Az ellenőrzések során 13 áldozatot azonosítottak, akik közül heten szexuális célú kizsákmányolás sértettjei (mindannyian nők, öt sértett kiskorú), míg hatan - öt férfi és egy nő - kényszermunka sértettjei.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában