Feldolgozás

2023.01.29. 19:59

„Megelevenedik” Petőfi kurta kocsmája Szekszárdon

Az idei esztendő a magyar irodalomban a bicentenáriumok éve. Kétszáz évvel ezelőtt fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz írását, s 200 évvel ezelőtt született Petőfi Sándor. Nemzeti imánkat az elmúlt hetek során ünnepeltük, Petőfire pedig egész évben emlékezünk. Teszi ezt Szekszárdon egy lelkes csapat, a Csobogó együttes is, amelynek tagjai elhatározták, hogy egyre sikeresebb rövidfilmjeinek, mai nyelven videoklipjeinek sorát egy Petőfi vers, a Falu végén kurta kocsma zenés megörökítésével gyarapítják.

Szepesi László

Csütörtökön este, a megvalósítás első lépéseként, Szekszárdon a Takler kúriában gyűltek össze, hogy a számukra eddigi legnagyobb produkciójuk elkészítését megbeszéljék. Varga Jenő, az együttes vezetője ide hívta a leendő szereplőket, segítőket, néptáncosokat Decsről, a zenetanár Mihalovics Zsoltot, a Bogyiszlói Zenekar vezetőjét, a hangokat kezelő Váci Vivient, s azokat, akik majd Takleréknél, a kúria tájháznak is beillő autentikus, patinás fecsketanyájában eljátsszák, elkészítik a költő versének zenés, táncos változatát.

Megbeszélés a Takler kúriában. A szerző felvétele.

Ez lesz a tíz éve alakult Csobogó együttes első olyan produkciója, amikor nem csak a négy muzsikus, Varga Jenő, Fenyvesi Gábor, Decsi-Kiss András és Horváth Tamás szerepel a videón, s mert ilyen összetételben még nem találkozott a csapat, levetítve néhány korábbi videoklipjüket, bemutatták az együttest. Ők, 2016 óta, általában verseket, Kosztolányi, Ady Endre, Csukás István, Baka István, sorait örökítették meg zenével, s most, egyébként nem először, Petőfi Sándor szellemét idézik meg. 

Munkamegbeszélés is volt ez, szóba került, hogy több órás munka van a néhány másodperces részletek mögött is, és a videoklip alapanyaga egy kemény nap folytán születik majd meg. Ennek eredete is régebbi, mondta el Varga Jenő, a dalocska néhány motívuma már régóta járt fejében, s mikor közeledett Petőfi éve, sok Petőfi verset olvasva talált arra, amelynek soraira illeszthette a dallamot. Ezután készült el a még korántsem végleges zenei alap. Ezt kell majd eljátszani a fecsketanyában berendezett kocsmában, ahol a hangos vidám csapatot hiába próbálja csendre bírni az uraság szolgája, de később, mikor jön a kislány, hogy szegény édesanyám beteg, nyomban véget vetnek a zenének.

Fotó:  Facebook/Csobogfó együttes

Ehhez persze kell sok felvétel, a hangszerekről, zenészekről, közelik, s az egész társaságról totálok, mindezt úgy, hogy valamennyi pontosan illeszkedjen a vershez, a zenéhez. Pomsár Tamás és Szűcs István dolgozik majd a kamerával, a rendező Fenyvesi Gábor. 

Kemény munka lesz, ígérték, de szeretnék, hogy február közepén egy nagyon szép produkcióval tennék gazdagabbá a Petőfi évet. 

Mint azt megírtuk, tavaly nyáron Aranyosi Ervin Fent ülök éppen című költeménye ihlette meg az együttest. Feltöltése, tehát december eleje óta több mint kétezerhatszázan tekintették meg a klipet, amit a témában  írt cikkünkkel együtt ide kattintva talál!

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában