A szakma sztárjai

2023.03.31. 20:00

Megmérkőztek egymással az agrárium ifjú mesterei

Ünnepélyes eredményhirdetéssel zárult a Déli ASzC Csapó Dániel Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium épületében megtartott, országos szakmai tanulmányi verseny döntője.

Szeri Árpád

Az intézmény sportcsarnokában pénteken délelőtt sorakoztak fel a versenyzők és felkészítő tanáraik, akiket elsőként Vendégh Edit köszöntött. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Tolna Vármegyei Szervezetének elnöke egyebek mellett elmondta: a NAK-nak jogszabályban rögzített kötelezettsége ezen rendezvény szervezése. Ám többről van szó, mint egyszerű szervezésről: ugyanis ezt a versenyt figyelemmel kísérik a munkaerő piaci szereplők – egyúttal a NAK tagjai –, akik joggal igénylik azt, hogy magas szintű tudással rendelkezzen az utánpótlás. Éppen ezért ez a megmérettetés is érzékletes képet adott az érintett iskolák felkészítő tevékenységéről.

Kondász Bálint veszi át díját Fülöp Mónika igazgatótól. Fotó: Mártonfai Dénes

Ezt követően Szerdai Zsuzsanna, a Déli Agrárszakképzési Centrum főigazgatója fejeztet ki köszönetét, elismeréssel szólt a versenyzőkről, a felkészítő tanárokról és az országos döntőnek helyt adó intézményről. Hozzátette, hogy olyan iskolák voltak jelen, melyek a képzésben is magasra tették a mércét. Az érintett dákok ennek köszönhetően minden nehézség nélkül képesek lesznek elhelyezkedni szakmáikban.

Értékelést Csiharné Jerola Zsuzsanna, a Herman Ottó Intézet igazgatóhelyettese, a mezőgazdasági technikus versenybizottság elnöke, valamint Kolostyákné Pljesovszki Zsuzsanna, a Szentannai Sámuel Református Gimnázium szakmai igazgatóhelyettese, az állattenyésztő és állategészségügyi technikus versenybizottság elnöke adott. 

Mindketten megállapították, hogy az országos döntő versenyzői, azaz a tanulók, többségüket tekintve, sikerrel győzték le az akadályokat. Ám akadt néhány olyan  vizsgafeladat, melynél még szükség van gyakorlásra. Ezzel együtt is jó volt látni, hogy szép számmal vannak elhivatott fiatalok, akikre lehet építeni és akikkel lehet nyerni nemcsak versenyeken, hanem az ágazatban általában is.

Záró mozzanatként zajlott le az eredményhirdetés, melyen a támogatók jóvoltából értékes jutalmak találtak gazdára. Mint azt megírtuk, az 1-3. helyezettek sorrendjének kihirdetésére április 26-ánBudapesten, a Szakma Sztár Fesztiválon történik meg.

Állattenyésztő és állategészségügyi technikus versenyeredmények:

7. hely: Göncz Julianna Georgina (Kisalföldi ASzC Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium). 6. hely: Sipos Laura Karolina Kisalföldi ASzC Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium. 5. hely: Király Zsuzsanna Alföldi ASzC Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola. 4. hely: Hlugyik Viktória (Közép-magyarországi ASZC Táncsics Mihály Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium). 

A dobogós helyezettek névsor szerint: Kondász Bálint (Alföldi ASzC Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola, Hódmezővásárhely), Mészáros Patrik (Kisalföldi ASzC Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Győr), Novák Jázmin Adrienn (Közép-magyarországi ASZC Táncsics Mihály Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Vác).

Mezőgazdasági technikus versenyeredmények: 

15. hely: Szunyi János (Alföldi ASzC Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola, Hódmezővásárhely). 14. hely: Hlavács Gabriella (Anna Alföldi ASzC Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola, Hódmezővásárhely). 13. hely: Huszák Mihály (Török János Református Mezőgazdasági és Egészségügyi Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium, Cegléd). 12. hely: Túri Szabolcs (Déli ASzC Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium). 11. hely: Hadobás Magdolna (Alföldi ASZC Galamb József Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola, Makó). 10. hely: Hatvanyi József Krisztián (Déli ASzC Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium). 9. hely: Kovács András (Kisalföldi ASzC Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Győr). 8. hely: Új-Tózsa Koppány (Északi ASzC Serényi Béla Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola, Putnok).  7. hely: Jantyik Krisztián (Gál Ferenc Egyetem Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium, Békés). 6. hely: Szeredi Attila (Gál Ferenc Egyetem Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium, Békés). 5. hely: Geszti Sándor Ádám (Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ - Székács Elemér Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium). 4. hely: Erdélyi Tímea (II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum, Kiskunhalas).
A dobogós helyezettek névsor szerint: Balázsevics Noémi (Déli ASzC Jánoshalmi Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium), Benk Katica Erzsébet (Alföldi ASzC Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola, Hódmezővásárhely), Gyenge Regina (Alföldi ASzC Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola, Hódmezővásárhely).

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában