Ismét lázba estek a vásárban

Az érintettek azt mondják, hogy nem tehetnek róla. A kórisme egy be nem vallott hungarikum: a váltakozó tempójú, gyakori megállással tagolt gyaloglás. Mi például 6021 lépést tettünk meg a vásárfiákra vadászva, durván két óra alatt – olvasható a duolon.

A többség tehetetlen vele szemben. Szerencsére ez a tömegkényszer a déli órákra alább hagy, majd később egy időre megszűnik. Nem nyomtalanul. Emlékeztetőül ott maradnak az egészen odáig nélkülözhetetlennek gondolt eszközök, viseletek, és egyéb kincsek. Némi szerencsével a kevésbé szeretetteknek nagyon szép (és drága!) ajándékokká nemesednek.

Bármilyen hihetetlen, egyszer csak mindenki talál egy parkolóhelyet, aztán beáll a sorba és beküzdi magát a sokat ígérő küzdőtérre. Ahogy mint a trendi fesztiválokon szoktuk, csigatempóban csoszogunk, és az árusok két oldalról érkező szinte kihagyhatatlan ajánlatcunamiján edződünk.

Már az első résztávon kiderül, hogy kik a profi vásárlátogatók és kik a másik kategóriába sorolhatók. Az utóbbiak már itt beállnak a kürtőskalács sorba (ezek a helyek az időérzéküket pillanatnyilag elvesztőké) valamint a pecsenyésekhez (a profibb sütögetők beljebb vannak és többnyire le is ülhetsz náluk).

Illetve ők azok, akik egy gyufás skatulya méretűnél és súlyúnál nagyobb és nehezebb cuccnak sem bírnak ellenállni, hogy aztán az egész gyalogtúrájuk alatt előbb győztesen, aztán az idő múltával egyre inkább átkozódva, de hősiesen cipeljék magukkal.