Testületi ülés

2023.06.06. 14:00

Hamarosan teljesen megnyit a gyógyfürdő

Több napirend került a tamási testület elé a legutóbbi ülésen. Beszámolókat fogadott el a grémium, egyebek mellett a helyi rendőrkapitányság munkájáról.

Gazsó Rita

Hamarosan teljesen megnyit a Tamási gyógyfürdő (Fotó: M. K.)

A város és környéke csendes, rendezett, közbiztonság szempontjából nyugodt körzet. A bűncselekmények, szabálysértések száma az országos átlag alatt van évek óta, ezt támasztják alá a statisztikák, kimutatások is – hangzott el a beszámolóban. 

A képviselő-testület elfogadta a Tamási Vagyongazdálkodó Kft. a termálfürdő első négy havi üzemeltetésével kapcsolatos beszámolóját is. 

– Ebből az derült ki, hogy a tavalyi évhez hasonlítva, amikor az új épület fürdő- és élménymedencéi már nem működtek, csak a külső medencék és a szaunavilág, növekedett a látogatói létszám – tájékoztatott Porga Ferenc. A polgármester jelezte, hogy a terveknek megfelelően, az elképzelt ütemben, fokozatosan nyitják meg a fürdő egyes részeit

Mint mondta, február végén kinyitott a szaunavilág és a külső termálmedence, május közepén a külső medencék és a belső gyerekmedencék, a nagy úszómedencét pedig június végén veheti birtokba a nagyközönség. 

A májusi nyitáskor az új, két-három éve Települési Operatív Pályázat segítségével létrehozott, közvetlenül a fürdő közvetlen szomszédságában található, túrapont és büfé céljára emelt modern kiszolgálóépület is megnyílt. Ezzel a régiek mellett egy új büfé is igénybe vehető a Tamási Termálfürdőben. 

Döntés született a nyitvatartási idővel és a helyi lakosoknak nyújtandó kedvezménnyel kapcsolatban is. A nyitvatartási idő nem változik, emellett a határozat értelmében a teljes árú, négyezer forintos belépő mellett a tamási lakosoknak továbbra is jár a húszszázalékos kedvezmény, vagyis ők háromezer-kettőszáz forintot fizetnek. 

Emellett 16 óra után, családi és csoportos belépés esetén is érvényesek bizonyos kedvezmények. A polgármester a tűzesetben megsérült épületrésszel kapcsolatos munkákról is tájékoztatta portálunkat. Mint mondta, kiírták a helyreállításra vonatkozó közbeszerzési eljárást.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában