Átadó

2022.06.29. 07:23

Szakmai elismerések - Két év szünet után Semmelweis-ünnep a kórházban

Semmelweis-ünnepséget tartottak a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Romhányi termében, átadták a szakmai kitüntetéseket.

Vas Népe

Prof. dr. Nagy Lajos főigazgató az év orvosának, dr. De Jonge Tamásnak gratulál

Forrás: Cseh Gábor

Prof. dr. Horváth Boldizsár tudományos és oktatási igazgató köszöntötte a résztvevőket, kiemelve, hogy a kórháznak az újkorban három nagy ünnepe van, ez az egyik, amelyet két éven át nem tudtak megrendezni. Prof. dr. Nagy Lajos, a kórház főigazgatója beszédében megemlékezett az utóbbi két évben elhunyt kórházi dolgozókról, egyperces néma csenddel adóztak emléküknek. Márkus Béla professzor előadást tartott a kórház utóbbi ötven esztendejéről, amelynek része volt az a 21 év is, 1995–2015 között, amikor a professzor vezette a sebészeti osztályt. 

Felelevenítette az új eszközöket, eljárásokat, amelyeket akkor bevezettek, idézte a magas műtéti számokat – és Stendhalt, aki úgy fogalmazott: „A hivatás az a boldogság, amikor az embernek szenvedélye lehet a munkája.” Ismertették a Markusovszky-­pályázat eredményeit, átadták az év orvosa címet dr. De Jonge Tamásnak, az ortopédia osztályvezető főorvosának. Az év szakdolgozója címet Mersich Ibolya részlegvezető asszisztens kapta, az év gazdasági dolgozója címet Marton Cecília kontrollingés finanszírozási igazgató. A kórház kiváló orvosa lett dr. Jászay Emese, a reumatológia szakorvosa és dr. Szendrei Tamás, a hematológia adjunktusa, dr. Tóth Krisztina, az aneszteziológia adjunktusa. A kórház kiváló szakdolgozója címet Csóka Péter, a rehabilitációs osztály vezető ápolója, Némethné Török Kinga, a reumatológia osztályvezető ápolója és Mukics Eszter gyógytornász (Szentgotthárd) érdemelte ki. 

A kórház kiváló dolgozója címet Tóthné dr. Nagy Eleonóra nyilvántartási osztályvezető, Molnár Györgyi bérügyintéző, Zellesné Horváth Gabriella pénztáros kapta. Főigazgatói dicséretben részesült dr. Osztrovszkij Mihail szülész-nőgyógyász főorvos, dr. Szájer Júlia belgyógyász szakorvos, dr. Zarka Gyula sebész szakorvos, Fokiné Marton Györgyi, az urológiai sebészeti osztály részlegvezető asszisztense, Kurucz Józsefné szövettani asszisztens, Ország Krisztina ápoló, Szakács Anikó műszaki koordinátor, Németh István gépkocsivezető és Herman Ferenc hivatalsegéd. Főigazgatói dicséretet kapott továbbá dr. Kamarás János és dr. Andrási Katinka általános orvos, a Semmelweis-ünnepségen adták át az adjunktusi előléptetést dr. Kovács Mariannának (szemészet). 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában