Felújítások

2022.08.07. 13:56

Jobb minőségű út és szoborfelújítás Peresznyén

Felújították a zártkerti földutakat és tereprendezés is történt. Megszépült a Páduai Szent Antal szobor, amit még a Dumovich család állíttatott a szőlőhegyen végigvezető földút mellé.

vn

Fotó: © Unger Tamás

Még tavaly augusztusban nyújtott be pályázatot az önkormányzat a zártkerti földutak felújítására. A fejlesztés azt célozta, hogy javítsák a terület megközelíthetőségét. Áprilisban szerződtek a kivitelezővel – mintegy 20 millió forintból valósult meg a beruházás június végére. Tizenöt centiméter vastagságban zúzottkő-terítést kaptak a négy különböző helyrajzi számon található utak, összesen 1460 méter hosszban. Az út menti szakrális emléket – Páduai Szent Antal szobrát és a szobor lábazatát is felújították. Megközelítőleg három méter magas kovácsoltvas boltíves keret magasodik a szobor felett, három oldalára virágmintás kerítés készült. Térburkolatot is kialakítottak öt négyzetméteren szegélykővel, két pihenőpadot helyeztek el a szobor mellett és fákat is ültettek, tudtuk meg Orbán Gyula polgármestertől. A fejlesztés a településhez tartozó 44,3 hektár zártkertből 40,3 hektárt, 285 ingatlan érint. Az utóbbi években a zártkert forgalma erősen megnövekedett: többen élnek ott életvitelszerűen vagy töltenek ott hosszabb időt. Megerősödött az idegenforgalom és nőtt a gazdasági épületekből nyaralóvá alakított épületek száma. Emellett jelzett turistaút is áthalad a zártkerti részen, érintve a felújított szobrot. A zártkert jelentős része szőlő, gyümölcsös művelési ágba tartozik. Mostantól könnyebben megközelíthető. 

© Unger Tamás
Orbán Gyula felújított szoborral, szőlőhegyen
Forrás: © Unger Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában