Katasztrófa

2023.02.07. 20:00

Négyes vészhelyzeti fokozat - Vasiak is sokban segítenek a földrengés áldozatainak

A Törökországot és Szíriát sújtó hétfői földrengés nyomán vasiakat kerestünk, akik bármi módon kapcsolódnak a tragédia sújtotta területhez. Gyűjtést hirdetnek a földrengés károsultjainak a szeretetszolgálatok.

Vas Népe

Vasi tagjai is vannak a katasztrófavédelem ötvenfős mentőcsapatának

Forrás: Magyar Nemzet

A katasztrófavédelem HUNOR Mentőszervezete ötvenfős mentőcsapattal és két keresőkutyával segíti a kutatómentést Törökországban. A mentőszervezet tagjaként velük tartott Ökrös Árpád tűzoltó őrnagy, a Vas vármegyei Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat kiemelt főelőadója és Veiczer Krisztián tűzoltó főtörzsőrmester, a Sárvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője is. Mindketten több alkalommal vettek részt nemzetközi és belföldi gyakorlatokon. Ökrös Árpád részese volt a 2014-es szerbiai árvízi eseményeknek, de mindketten helytálltak 2013-ban, a dunai árvíznél is. Most Törökországban bizonyítanak, tudtuk meg Balogh Esztertől, a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjétől. A Szombathelyen élő törökök közül megpróbáltuk elérni az egyik gyorsétterem török származású tulajdonosát. A feleségét találtuk meg, aki elmondta: példátlan öszszefogást mutatnak a török emberek. 

Forrás: MTI/AP/Halil Hamra

A tapasztalata az, hogy Törökország egyébként ruhával jól ellátott, az ottani ruhaipar nagy exporttal rendelkezik Európában. Éppen ezért úgy gondolja, hogy lehetőség szerint anyagi javakra, készpénzre van szüksége a bajbajutottaknak. A humanitárius szervezetek is aktívak: a Katolikus Karitász kötelességének érzi az azonnali segítségnyújtást, közölte a szervezet kedden. – Minden óra és perc számít ilyen vészhelyzetben, de csapatunk kevesebb mint 20 óra alatt öszszeállt, a mentés teljesítéséhez szükséges eszközökkel, szakértelemmel és felkészített önkéntesekkel – nyilatkozta Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója. A magyar önkéntes csapat Gyurkó Gábor csapatvezető irányítása alatt ma a kora reggeli órákban útnak indult 19 fővel, 5 gépjárművel és 2 utánfutóval, egyheti önellátás képességével a kárterületre, ahol csatlakozik török partnerszervezetekhez. Aki csatlakozni szeretne a földrengés áldozatait mentő és segítő összefogáshoz, a 1356-os adományvonal hívásával 500 forinttal segíthet, vagy online adományozással juttathatja el támogatását a karitasz.hu oldalon. Mint ismert, 2020 december végén 5,2-es, illetve 6,3 erősségű földrengés rázta meg Közép-Horvátországot: akkor több mint háromezer otthon vált teljesen lakhatatlanná, tizenegy iskola és öt templom omlott össze. Vas vármegye lakói az elsők között fogtak össze, hogy segítsenek. 

A máltaiak korábban is segítettek már Szíriában
Forrás: VN/MMSZSZ

Tuczainé Régvári Marietta, a karitász vasi igazgatója elmondta: most nagyon mások a körülmények és a lehetőségek. – Most az életmentés az első, utána lehet szervezni a különböző adománygyűjtő akciókat. Horvátországba jöttünk-mentünk, de Törökország nem itt van a szomszédban, mindenképpen szükség lesz egy központi, országos koordinációra. Ha lesz ilyen, természetesen csatlakozunk – fűzte hozzá, majd emlékeztetett: a 2004- es indiai-óceáni cunami után szintén egész Magyarország összefogott és segített. Biztos benne, most is így lesz. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat gyűjtést hirdet a törökországi és a szíriai földrengések károsultjainak megsegítésére. Szíriában három katasztrófa sújtotta városban nyújtanak humanitárius segítséget, két mobil klinikát telepítenek, és az ellátásra szorulók fogadására, elsődleges segítségnyújtásra szolgáló „hotspotot” alakítanak ki helyi partnerszervezeteinek közreműködésével. 

A humanitárius akciót az adomanyozz.hu oldalon indított online átutalással vagy a 1350-es adományvonalon hívásonként 250 forinttal mindenki támogathatja. A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány kutató-mentő csapatot küldött a földrengés sújtotta területre. Jakab Bálint szombathelyi református lelkész arról tájékoztatta lapunkat, nyitottak a segítségnyújtásra. Amennyiben az alapítványtól felkérés érkezik, igyekeznek segíteni, helyi szinten is gyűjtést indítanak. A Szombathelyi Baptista Gyülekezet vezetőjét, Bertha Lászlót is elértük. Ő is hasonlóan nyilatkozott: a Baptista Szeretetszolgálat egy csapata már a helyszínen van, ha valamilyen irányban segítenek, azt a szeretetszolgálaton keresztül teszik.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában