Jelnyev

2023.02.08. 14:31

A siketek életével ismerkedtek - Érzékenyítő óra a Reményik iskolában - videó, fotók

A jelnyelvvel ismerkedtek, nagyothallókkal folytatott kommunikáció játékos formáit tanulták szerdán a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 3.b osztályos tanulói.

Óvári Gábor

Fotó: © Unger Tamás

Az érzékenyítő órát az iskola kezdeményezésére a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (SINOSZ) 205 tagot tömörítő Vas megyei Szervezete tartotta Patona Mária megyei ügyintéző vezetésével, akit a hallássérült Tóth Csabáné és Temesi Éva jelnyelvi tolmács kísért el. Patona Mária elmondta, hogy rendszertelen időközönként, de általában kéthavonta tartanak játékos foglalkozásokat gyerekeknek, bemutatják a siketek hétköznapjait, a megfelelő kommunikáció lehetőségeit.

 A foglalkozások célja, hogy a gyerekek tudják, hogyan kell a hallássérültekhez viszonyulni, már fiatalkorban megtapasztalhatják a másságukat, így később természetes lesz nekik, ha az utcán találkoznak egy hallássérült emberrel. Ezt a szemléletformálást csak erre szakosodott siket végezheti. Tóth Csabáné egy tolmács segítségével beszélgetett a gyerekekkel, akik persze nagy érdeklődéssel fogadták a hallottakat, látottakat, bekapcsolódtak a játékba és megismerték a siketek mindennapi életét is. A szájról olvasást sikerrel vették a nebulók, ahogy ügyesen oldották meg bizonyos szituációkban az információcserét is, de a magyar ábécé jelnyelvi megfelelőit is megismerték, így az óra végén a diákok jeleléssel mutatkozhattak be a vendégeknek.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában