Közös akció

2023.03.21. 17:28

Gyerekek is lelkesen segédkeztek a haltelepítéshez Nicken - fotók

A halak napja alkalmából Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége és a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége közös haltelepítési akciót hirdetett keddre. A záró alkalomra várták a répcelaki horgászszakkör gyermekeit is, akik nagy lelkesedéssel segédkeztek a szakembereknek a haltelepítésben.

Polgár Patrícia

Fotó: Szendi Péter

A Magyar Haltani Társaság javaslatára 2017 óta minden év március 20. napján ünneplik a Halak Napját. A két szövetség vezetősége elhatározta, hogy idén a jeles nap alkalmából erősíti a Rába őshonos halállományát. A folyó vasi és győri szakaszának határán, a Nicki műgátnál találkoztak, hogy bemutassák a nagyközönségnek a haltelepítés folyamatát. A közös keddi alkalmon nagyon ritkán beszerezhető, őshonos halfajok (márna, domolykó, balin) sok ezer, egynyaras példányát telepítették a folyó vasi és győri szakaszára.

A halakat Dr. Kovács-Bokor Dániel bajai haltermelőtől szerezték be - ő és kollégái hatalmas tartályokban szállították azokat a Rábához. A vasi szakaszon a nap folyamán Alsószölnökön, Szentgotthárdon, Körmenden, Ikerváron és Nicken összesen 7500 darab márnát, 5000 darab domolykót, 2500 darab balint telepítettek a szakemberek.

A halasítás a Rába nicki szakaszán a két egyesület képviselőinek részvételével fejeződött be, ahová kilátogattak a répcelaki horgászszakkör kisdiákjai is. A gyerekek hatalmas lelkesedéssel vetették bele magukat a munkába, kis vödreikben nagy odafigyeléssel szállították át a halakat a halszállító tartálytól egészen a Rábáig. A nagyjából két tucatnyi gyermek között nem volt olyan, aki ne fordult volna négyszer-ötször a vödrökkel. A szakemberek segítségével ügyesen felismerték a halfajokat, bőszen sorolták jellemzőiket, sőt, a bátrabbak még a kezükbe is vették azokat – lelkesedésükért a jutalom sem maradt el, a vasi és a győri szövetségtől is kaptak ajándékot.

- Úgy gondoltuk, hogy nem csak úgy elengedjük ezeket a halakat, hanem meg is mutatjuk a gyerekeknek, hogy hogyan néznek ki kicsiben – fogalmazta meg Puskás Norbert, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke, aki arról is beszélt, hogy a kedden telepített halfajok a Rába meghatározó fajai, melyek szép számmal megtalálhatóak a folyóban, de szerették volna az állományt frissíteni és új egyedeket behozni az alsó és felső szakaszra. - A halak napja alkalmából fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a vízi élőlényekre is ugyanúgy kell vigyázni, mint a szárazföldiekre. Nagy feladatunk lesz, hogy ezek a halfajok meg is maradjanak a folyóban – emelte ki az elnök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában