Túra

2023.04.01. 09:00

A püspökkel sétálnak - Zarándoklat Batthyány és Brenner sírjához - videó

A tavalyihoz hasonlóan idén is megszervezte az ifjúsági gyalogos zarándoklatot a Szombathelyi Egyházmegye.

Óvári Gábor

Dr. Székely János is elindult tegnap a fiatalokkal

Fotó: © Unger Tamás

A Boldog Batthyány László és Boldog Brenner János nyomában járó túrán március 31-én és április 1-jén részt vesz dr. Székely János megyés püspök is, aki az elsősorban katolikus iskolákból érkező fiatalokkal együtt sétál a helyszínek között. A zarándoklat célja, hogy a fiatal korosztály jobban el tudjon mélyülni az élet és a lélek nagy kérdéseiben a püspökkel folytatott beszélgetések során. 

A kétnapos program a Brenner-iskola udvaráról indult tegnap, majd Jákon egy szentmisét követően gyalogosan Szentpéterfára indultak a résztvevők, az éjszakát Németújváron (Güssing) töltötték. Tavaly a helyi osztrák gyerekek is csatlakoztak a zarándokokhoz és a helyi templomban két nyelven hallgathatták a misét. Idén szerepel a tervek közt Batthyány László és Coreth Mária Terézia sírjának felkeresése is. Zárásként az egyházi menet ellátogat Rábakethelyre, ahol a fiatalok a püspök vezetésével Boldog Brenner János vértanúságának helyszínén közös imádságot mondanak el.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában