Teljesítettük

2023.06.01. 07:00

Születésnapi trükkök az osztályteremben - Máté Nagy Jonathantól tanulhatott - fotók

Ismét teljesült egy gyereknapi kívánság, a 8 éves Németh Mátét, a Derkovits Gyula Általános Iskola 1/a osztályos nebulóját és barátait leptük meg.

Óvári Gábor

Forrás: Unger Tamás

Máté kívánsága az volt, hogy egy hivatásos bűvésztől tanulhasson trükköket, illetve nézhessen végig egy kis előadást a barátaival és osztálytársaival. Az osztálytársak jelenlétét fontosnak tartotta, hiszen ő is örömet akart szerezni másoknak.

Nagy Jonathan bűvész és illuzionista örömmel fogadta felkérésünket, így együtt látogattunk el az iskolába, ahol a gyerekeket meglepetésként érte Jonathan feltűnése, a tanítónők azonban már készültek a látogatásra.

Az osztályteremben számos trükköt láthatott a kis közönség. Máté – akinek ráadásul  éppen a születésnapját ünnepelte az osztály – részt is vállalt a mutatványok kivitelezésében. Nagy Jonathán a bűvészektől szokatlan módon meg is tanított egy trükköt a gyerekeknek, akik aztán az iskola után büszkén mutatták be a produkciót a szüleiknek.

A kisdiákok – és talán mindannyiunk – kedvence az volt, amikor az ezerforintos húszezerforintos bankjeggyé változott. Máté édesanyja, Giczi Katalin kérdésünkre elmondta, hogy együtt írták meg a levelet szerkesztőségünknek, amelyben több kívánság is szerepelt volna, de az időutazás a dinoszauruszok korába kívánságról most lemondott, így maradt a bűvésztrükkök tanulása. Máté ugyanis nagy rajongója az állatoknak, korábban otthon a család kutyáját is bevonta már a mutatványokba. A bűvészkedés gyakorlásához korábban kapott egy bűvészdobozt, ám akkor még nem sikerültek a produkciók. Bízzunk benne, hogy Máté bűvészet iránti rajongása az előadás után  még sokáig megmarad –  a következő gyereknapig pedig (ki tudja)  talán az időgépet is sikerül kifejlesztenünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában