Összefogás

2023.06.04. 20:04

Angyalka óriás játszóterén mókázott több száz kisgyerek - fotók

Remek és színes program várta a gyerekeket a körmendi piacnál vasárnap délután. A vásárcsarnokban és környékén nagy volt a zsivaj, szinte minden négyzetméterre jutott egy-egy játék vagy szórakozási lehetőség. A program jótékony célt szolgált: Hendawy Angel - Angyalka - járássegítő terápiájának költségeihez járulhattak hozzá a résztvevők. 

Tóth Judit

Fotó: Jámbori Tamás

Csodálatos és nagylelkű. Ez a két szó jutott eszembe elsőként a körmendi piacnál megrendezett Vasárnapi gyermekmóka program kapcsán, amelynek szervezését Gángó Melinda vállalta magára. Csodálatosnak elsősorban a gyerekek miatt mondanám, akik igazi játékparadicsomba csöppentek: akadálypálya, ugrálóvár, korongozás, kézműves foglalkozás, ládavasút, sütivásár, vattacukor és sokféle nyalánkság várta az érdeklődőket, akik szép számmal összejöttek vasárnap délután. Persze az iménti felsorolás ezzel még közel sem teljes: Ludas Matyi történetét hozta el az Apolló Színház, utána érkezett Nagy Jonathan bűvész nagyszerű mutatványokkal. Mutyi bohóc műsorán a felnőttek is jót derültek, zárásként meg jött a Kakaó zenekar, amelynek Mihály Péter révén körmendi kötődése is van. Az Avalon Színház tagjai a Bogyó és Babóca című mese szereplőit jelenítették meg, bárki fotózkodhatott velük.  
 

 

A nagylelkűség meg azért jutott eszembe, mert Hendawy Angel - Angyalka - járássegítő terápiáját támogatta mindenki, aki ott volt az eseményen és a gyűjtődobozokba adományt helyezett el.

Az ember: szeretet és hit, bátorság ás kedvesség, nagylelkűség és áldozatkészég - írta a múlt század közepén egy amerikai képregényrajzoló. Ezzel a Vasárnapi gyermekmóka után egyetérthetünk. A szervezők komoly munkát végeztek a háttérben, nem is gondolnák mennyire. Nagy köszönet jár azoknak, akik összehozták a vasárnapi mókát, és azoknak is, akik részt vettek rajta. Csodálatos kezdeményezés volt, és nagylelkű.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában