Bakony-járó kisbabások

2022.05.23. 20:00

Cseszneki No Motor: százak túráztak egyszerre

Kihívás – ennyit mondtak a gyakorlott kerékpárosok, akik reggel, még esőben indultak el teljesíteni a No Motor fesztivál leghosszabb távját. Szintén korán kezdték el a túrázást, csak más értelemben, a mocorgó, totyogó kisbabák, akiket szüleik vittek magukkal kirándulni.

Rimányi Zita

Forrás: Nagy Lajos/Napló

– A könyvelőirodából muszáj kimozdulni – mondta el a No Motor negyven kilométeres távjának a tájház udvaráról, az első pecsételőhelyről az elsők közt gyalog nekivágva két győri hölgy, ezzel azt is indokolva, miért járnak rendszeresen teljesítménytúrákra. A Bakony az egyik kedvelt úticéljuk, a Kőrisre többször feljutottak, a cseszneki program pedig azért vonzotta őket, mert mindig családias hangulatot ígér. Szintén a kisalföldi megyeszékhelyről érkezett Pintér Gábor és Pintérné Gergics Ágnes. Korábban többször csatlakoztak már a No Motor keretében túrázókhoz, alig várták, hogy újra megtartsák a koronavírus-járvány miatti kihagyások után. Szerintük fontosak a számítógép nélkül a természetben együtt töltött percek, úgy vélik, ilyenkor jobban figyelhetnek egymásra a családtagok, a párok tagjai. Megemlítették, hogy jó pár évtizede egy túrázáson ismerkedtek össze és az, hogy megtartották szokásukat, talán hozzájárul, hogy kitartottak egymás mellett, jó a kapcsolatuk. 

Somogyi-Deutsch Judit szintén szeret férjével kirándulni, ám neki ezúttal dolgoznia kellett, ezért az édesanya hét és öt éves fiával érkezett Bakonybélből cseszneki barátnőjéhez, hogy együtt járják az erdőket. Ezt a környéket még nem ismerik, lakhelyükön viszont gyakran tesznek rövidebb sétákat a természetben, épp ezért költöztek oda. Az édesanya szerint a mostani digitális világban erre érdemes külön ügyelni.

Népszerűnek bizonyult a fesztivál új távja, a sportosaknak és a családosoknak ajánlottak mellett kialakított rövidebb manókör, amin kisbabások akár babakocsival végig tudtak menni. Mintegy negyvenen összegyűltek, amikor ezen az útvonalon mesés, játékos, énekes feladatokat teljesítve haladhattak együtt. Előfordult, hogy több generáció tagjai, gyerekek, szülők, nagyszülők kutyáikkal együtt neveztek be az erdőjárásra. Feltűnően sok óvodás és iskolás korú érkezett ezúttal a No Motorra, élvezték a kiegészítő programokat.

Nevezési lapot mintegy 260-an igényeltek, azonban egy-egy pecsétgyűjtő térképpel több tagú családok, baráti társaságok indultak útnak, így legalább ezren túráztak a hétvégén Csesznek környékén és többen csak a vásárba érkeztek, ahol kézműves termékek, finomságok várták a látogatókat. Délután seregnyi kerékpár és pihenő lovak jelezték a főtéren, hogy többen visszatértek a kiindulópontra. Az esti ajándéksorsoláson kiderült, hogy többen mind a tizenegy pecsételőhelyet érintették, a leghosszabb távot bejárták, végigkerekezték, közeli falvak lakói és az ország távoli részein, városokban élők jöttek el a Bakonyba.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában