Kilencgólos csatát nyertek

2022.05.23. 21:26

A bronzért küzdhet a folytatásban a Veszprém

Izgalmas, sok gólt hozó csatában nyert a Balaton Bútor FC Veszprém a futsal NB I utolsó fordulójában a DEAC ellen. A rivális Berettyóújfalu is győzni tudott, így a bakonyiak lemaradtak a bajnoki döntőről, a bronzéremért játszhatnak a folytatásban.

Horváth Gábor

Forrás: Pesthy Márton/Napló

Veszprém-DEAC 6-3 (2-1)

Veszprém, 500 néző. V.: Tamási, Deme, Mákos. Balaton Bútor FC Veszprém: Spandler – Tatai, Fridrich, Pál, Rutai. Csere: Koncsol, Molnár D., Everton, Dorogi, Boromisza, Bognár P., Bencsik Á., Molnár R., Kiss M. Edző: Fehér Zsolt.

Debreceni EAC: Krajcsi – Coito, Thiago, Berecz, Szabó J. Csere: Tóth B., Faragó, Szentes Bíró, Vass, Siska, Harmati, Rácz, Harcsa. Edző: Elek Gergő.

Az utolsó fordulót rendezték a futsal NB I felsőházi rájátszásában hétfőn este. Az előző körben a Berettyóújfalu otthonában rangadót veszítő veszprémiek még versenyben voltak a bajnoki finálét jelentő második hely megszerzéséért. Az első pozíciót már korábban bebiztosította magának a Haladás.

A bakonyiak a harmadik helyre csúsztak vissza, három pont hátrányban voltak a Berettyóújfalu mögött, azaz a DEAC elleni siker mellett az is kellett nekik, hogy az alföldiek kikapjanak az Újpest otthonában.

Érdekesség, hogy még a negyedik debrecenieknek is volt némi esélyük a bajnoki döntőbe kerülésre, ehhez egy Veszprém elleni győzelem és szintúgy Berettyóújfalu-vereség kellett.

A DEAC-nak nem sok babér termett az utóbbi időben a Veszprém ellen, tavaly simán alulmaradtak a hajdúságiak a bronzpárharcban, idén pedig három egymás elleni meccsből három bakonyi siker született (6-4, 9-3 és 8-3 volt sorrendben az eredmény).

A találkozó előtt Porga Gyula polgármester adta át a második és harmadik legjobb csapatnak járó (a 2020-ban és 2021-ben is elmaradt díjátadó pótlásaként) városi elismeréseket a veszprémi futsalosoknak.

Szerencsés találattal már a meccs elején előnybe került a házigazda, a 3. percben Tatai beadása Bereczről pattant saját kapujába, öngól, 1-0.

Volt esemény bőven, lüktetett a meccs, szinte folyamatosan veszélyben forogtak a kapuk. Spandler védett, a másik oldalon Tatai próbálkozását vágták ki a gólvonalról.

Keményen küzdöttek a felek, Dorogi nagyot mentett az üres kapu előtt, kicsivel később Spandler hárította lábbal Siska lövését.

A 12. percben duplázta előnyét a Balaton Bútor FC, Tatai használta ki, hogy rés nyílt a vendégek védelmén, betört és szép mozdulattal pörgette el Krajcsi fölött a labdát, 2-0.

A debreceniek két brazilja rendezett tűzijátékot a hazai kapu előtt, de vagy Spandler akadályozta meg a gólszerzést, vagy pontatlan volt a próbálkozás.

A 14. percben Thiago szép cselek után emelt a kapuba, szépített a DEAC, 2-1.

A folytatásban Krajcsi védte Fridrich lövését.

A félidő utolsó percében nagy egyenlítési lehetőséget szalasztottak el a vendégek, Spandler azonban jól koncentrált és védte a majdnem ziccerből érkező lövést.

Fordulás után Szabó János puskázott el egy nagy helyzetet, a másik oldalon Tatai lövésénél védett Krajcsi.

A 23. percben viszont Fridrich próbálkozása utat talált a vendégkapuba, 3-1. A hazaiak játékosát hagyták meglógni a debreceniek a jobb oldalon.

Folytatódott az a játék, amelyet az első félidőben is láthattunk. És továbbra is a Veszprém volt a határozottabb a kapu előtt, a 25. percben Pál bombázott jobbról a jobb sarokba, 4-1.

Thiago a kapufát találta el, emellett is volt lehetősége a szépítésre a Debrecennek.

A 30. percben Szentes Bíró aztán szerencsével járt, közelről értékesített egy pontos beadást, 4-2.

Ekkor már 5 a 4 ellen játszottak a vendégek, és ez bejött nekik, javult a hatékonyságuk. A 32. percben Dorogiról pattant saját kapujába Thiago lövése után a labda, 4-3.

Jól járatta a labdát a DEAC, közel is volt az egyenlítéshez, de a hazai kontrák is veszélyesek voltak, egy labdavesztés pedig megpecsételte a hajdúságiak sorsát. A 37. percben Everton volt erőszakos és eredményes, 5-3.

A 39. percben megint Everton villant, középre lőtt labdája Faragóról került a kapuba, 6-3.

Végül magabiztos hazai siker született, de ez nem ért bajnoki finálét, mert az Újpest otthonában 5-0-ra nyert a Berettyóújfalu.

A Veszprém a DEAC ellen vívja az egyik fél harmadik sikeréig tartó bronzpárharcot, amely pénteken a királynék városában kezdődik.

Fehér Zsolt: - Jó meccsen vagyunk túl. Az első félidőben 2-0 után kicsit hátradőltünk, ekkor nagyobb nyomást helyezett ránk a DEAC. A második játékrészben elfáradtunk, kevesen vagyunk, a hadra fogható játékosoknak továbbra is rengeteget kell dolgozniuk. Nincs sok időnk pihenni, hiszen pénteken ismét fogadjuk a Debrecent.

Elek Gergő: - Kabaréba illő mennyiségű helyzetet puskáztunk el. A sors úgy hozta, hogy pénteken ismét itt szerepelünk, amiben fejlődnünk kell, az a hatékonyabb támadójáték.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában