Nagyüzem a jégpályán

2022.10.05. 16:57

Az osztrák bajnokságban is játszanak a női hokisok

Augusztus 1. óta működik újra a veszprémi jégcsarnok, amelyben egyre több a program. Hamarosan az óvodások is birtokba veszik a létesítményt, illetve természetesen lesz korcsolyázás a közönségnek is. Több mint százötven utánpótlás korú sportolóval működik a házigazda egyesület, vannak felnőtt csapatok, a női például az osztrák bajnokságban is indul.

Horváth Gábor

A női jégkorongozók remek első szezont teljesítettek

Forrás: Veszprémi Jégsport Egyesület

Máhl Krisztián szakmai igazgatótól megtudtuk, hogy augusztus elseje óta van ismét jég a veszprémi csarnokban. A létesítmény folyamatosan adott otthont edzőtáboroknak, majd szeptember elejétől beindult a szokásos élet, az utánpótláscsapatok gyakorolnak és már bajnoki meccseket játszanak. A Veszprémi Jégsport Egyesület U8-as, U10-es, U12-es, U14-es, és U16-os utánpótlás csapattal rendelkezik, van U25-ös női együttes, illetve egy felnőtt férfi alakulat VESC Gryzzlik néven. Az utánpótlásban több mint 150-en sportolnak rendszeresen a klub színeiben.

- A székesfehérváriakkal való régiós együttműködésnek köszönhetően létrejött női csapatunk, Rampage Women’s Hockey néven, tavaly volt első éves. A társaság a hazai A és a B bajnokságban is indult, mindkét mezőnyben a negyedik helyen végzett. Idén tovább erősödtünk és a fővárosi KSI-vel bővítettük az együttműködést. Most már a hazai pontvadászatok mellett indulunk az osztrák női bajnokságban, amelynek mezőnyében osztrák, olasz és magyar együttesek szerepelnek – mondta el a Naplónak Máhl Krisztián, aki büszkén tette hozzá, hogy lányaik közül többen korosztályos válogatott kerettagok. A női csapat hetente kétszer Székesfehérváron, kétszer Veszprémben gyakorol, az edzők Pukli Máté, Pataki Nándor és Máhl Krisztián.

Címkék#hoki#sport

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában