Zene

2022.10.06. 18:00

A Liszt kórus hangversenyei Veszprém megyében

A Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság reformációs oratórium-hangversenyeket ad a megye több településen, elsőként október 9-én, vasárnap Litéren.

Balla Emőke

Fotó: Pesthy Márton/Napló

A kórus szakmai irányítását tavaly novemberben vette át Lukács Elek Varga Áronnal együtt. 2021 novemberében nagy energiával, sok gyakorlott és néhány új taggal kezdték meg a munkát. Első közös szolgálatuk advent negyedik vasárnapján volt az evangélikus templomban, ahol két művet szólaltattak meg. A húsvét vasárnapi, a Kálvin parki református templomban tartott alkalom volt az első nyilvános veszprémi koncertjük. A kórustársaság június 29-én a kilencven éve született és tíz éve elhunyt Kollár Kálmán előtt tisztelegve emléknapot szervezett a Csermák Antal Zeneiskolában, itt adták át a Kollár Kálmán emlékdíjakat.

A Liszt kórus október 9-én, vasárnap 17 órakor a litéri református templomban, október 29-én, szombaton 15 órakor a szentgáli református templomban, 18 órakor a veszprémi Kálvin János parki református templomban, október 30-án, vasárnap pedig a balatonakarattyai református templomban lép fel. Mind a négy hangversenyen Gárdonyi Zoltán A sareptai özvegy, Gárdonyi Zsolt Hálaadó ének és Gárdonyi Zoltán A tékozló fiú című művei csendülnek fel. A koncertekre a belépés ingyenes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában