Börtönbe kerül

2023.02.02. 18:00

Borzalmas dolgokat tett a sümegi férfi

A Tapolcai Járásbíróság szexuális erőszak bűntettének kísérlete, kényszerítés hatósági eljárásban bűntette, új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt halmazati büntetésül 5 év 6 hónap börtönbüntetésre és 6 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte a büntetett előéletű, 26 éves sümegi férfit.

Veszprémi Törvényszék

Elrendelte a vele szemben korábban gyermekpornográfia bűntette miatt kiszabott 1 év 4 hónap, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés utólagos végrehajtását. Kötelezte továbbá az eljárás során felmerült, közel 1,7 millió forint összegű bűnügyi költség megfizetésére.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2021 májusában, a késő esti órákban megjelent a sértett és a tanú sümegi lakóházánál. A nő közölte a vádlottal, hogy nem mehet be, mert késő van. Ennek ellenére a férfi a nyitott ablakon beugrott, majd azzal a felkiáltással, hogy „most a nőm leszel”, a sértettet felemelte és az ágyra dobta. A nő tiltakozva közölte, hogy nem akar vele szexuális kapcsolatot létesíteni, azonban a vádlott lehúzta a sértett nadrágját, ő maga is levetkőzött. A sértett sikítani kezdett, ezért a vádlott összeszorította a karját, és megkérdezte őt: „sikítol még?” A nő megpróbált segítséget kérni az ugyanezen szobában egy másik ágyban fekvő férfitől is, aki azonban erre nem mert reagálni. A sértett folyamatosan próbált kiszabadulni a vádlott szorításából, ezért a vádlott rátérdelt a vállára, majd közölte vele, hogy hagyja abba a kiabálást, mert megüti. Ezután a sértettnek sikerült kiszabadulnia a szorításból, majd többszöri erélyes felhívására a vádlott az ingatlant elhagyta, de megfenyegette a sértettet és a tanút, hogy „kinyírja” őket, ha bárkinek szólnak.

A sértettnek a testi erőszak következtében 8 napon belül gyógyuló sérülése keletkezett, joghatályos magánindítványt terjesztett elő a vádlottal szemben a sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettének kísérlete miatt.

Két nappal később a vádlott összetalálkozott a sértettel, aki közölte vele a feljelentés tényét. A vádlott ingerült lett, kérdőre vonta őt, majd azzal fenyegette meg, hogy ha nem vonja vissza a feljelentését, meg fogja öletni. Ezt követően a sértett a folytatólagos kihallgatása során – a fenyegetés hatására –, úgy nyilatkozott, hogy vissza kívánja vonni a magánindítványát.

A vádlott látásból ismerte a másik bűncselekmény két fiatalkorú sértettjét – tudta, hogy még nem töltötték be a 18. életévüket –, és megkérdezte tőlük, hogy van-e szükségük kábítószerre. A vádlott a sértetteknek egy ismeretlen személyazonosságú férfi társaságában egy játszótéren csekély mennyiségű, új pszichoaktív anyagot tartalmazó növényi anyagot adott át fogyasztás céljára úgy, hogy egy részéből cigarettát sodort, a maradékot alufóliába csomagolva átadta. A cigarettából a vádlott is, a sértettek is, és az ismeretlen férfi is szívott. Ezután a sértettek rosszul lettek, mindketten összeestek, egyikük pár percre az eszméletét is elvesztette, illetve hányt; a másik sértett is hányt, illetve halálfélelme volt. Egyik sértett megkérte a vádlottat, hogy hívjon segítséget, aki azonban azt mondta, hogy ebben a cigiben „még patkányméreg is volt”, majd társával együtt a földön fekvő sértettet odébb húzták, a vádlott megkísérelte tőle visszaszerezni a maradék anyagot, azonban az alufóliacsomagot nem találta meg. A vádlott látta, hogy a sértettek rosszul lettek a cigarettától, azonban még kifejezett kérés ellenére sem nyújtott nekik segítséget: nem hívott hozzájuk mentőt, a vele lévő férfival együtt távoztak a helyszínről. Járókelők észlelték a sértettek rosszullétét, és értesítették a mentőket, így a sértetteket mentővel először háziorvoshoz vitték, majd kórházba szállították.

Az ítélet ellen a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért jelentett be fellebbezést, így az ítélet nem jogerős, másodfokon a Veszprémi Törvényszék jár el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!