Új időpont

2023.03.27. 14:28

Elmarad a Lordok tánca Veszprémben

A rendkívül rossz időjárásra való tekintettel a március 27., hétfőre, a veszprémi Lordok háza elé tervezett Lordok tánca című előadást későbbi időpontban tartják meg.

Horváth Virág

Forrás: zöldkalauz.hu


A VEB 23 "Rendhagyó terek" projektje keretében, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Fizikai színház szakos hallgatóinak előadásában megvalósuló produkciójára  május 15-21 között, a TÁNC Nemzetközi Kortárs Fesztivál ideje alatt kerül sor. Rövidesen közlik a pontos időpontot.

 

LORDOK TÁNCA (ősbemutató) - Veszprém, Szent Imre tér
A Színház-, és Filmművészeti egyetem hallgatóinak performansz előadása
-------------
Rendhagyó Terek (Ingyenes program)
Színház kívül és bennünk
„Színház az egész világ.” Shakespeare mondatát – a körülöttünk található környezeti és épített terekre vonatkozóan – a Rendhagyó terek című színházi programsorozatunk igyekszik kézzelfoghatóvá tenni. Kihozzuk a színházat az emberek közé – utcákra, tornacsarnokokba, parkokba, piacra, strandra –, és a klasszikustól eltérő helyszínekre, bányákba, hegyek tetejére, obszervatóriumba.
2023-ban összesen 12 színdarab szólal meg 5 helyszínen - Veszprémben és a régióban egyaránt.

-- 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában