Több mint egymilliárd forint

2023.03.28. 14:00

Különleges időutazás Sümegen: átadták a vár felújított keleti részét

1,1 milliárd forint uniós és kormányzati támogatással, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési (NÖF) Nonprofit Kft., a Nemzeti Kastélyprogram, a Nemzeti Várprogram és a sümegi vár összefogásával megújult a vár legfontosabb része, a keleti szárny, amit ünnepélyes körülmények között adtak át március 28-án, kedden.

Kovács Erika

Papp Imre várkapitány, Végh László polgármester, Oláh Zsanett, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter és Lánszki Regő építészeti államtitkár a sümegi vár felújított szárnyának átadásán

Fotó: Nagy Lajos/Napló

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője kiemelte, a vár pusztulásának Papp Imre és családja vetett véget 1989-ben. – Minden múltból örökölt javunk addig pusztul, amíg nincs olyan ember, aki a megszállottságig úgy gondolja, neki dolga a múlt bemutatása. Ez, ami egy közösségnek erőt, kincset ad, mondta. A miniszter csodának nevezte egyfelől, ami a várban történik, melyet több száz éves álmából felrázott egy család, másrészt a vár környéke beruházásait, amit erővel, akarattal, áldozattal, elkötelezettséggel megvalósítottak, melyekkel vendégeket vonzanak, munkahelyeket hoztak létre. A miniszter szólt a város fejlődéséről is, mely elindult ezen az úton Papp Imre várkapitányéknak köszönhetően. – Nem tud eleget köszönni a város és az ország sem ennek a családnak. E közösségek anyagi nehézségek, családi tragédiák mellett is kitartanak Magyarországot, a közjót szolgáló céljaik mellett, melyeket meg is valósítanak, hangsúlyozta. 

Lánszki Regő építészeti államtitkár Sümeg épített és természeti értékeiről, a püspöki rezidenciáról, illetve a mintegy 800 éves várról beszélt. Aláhúzta, az ember életminőségét, gondolkodását meghatározza a környezet. Ebben a városban gazdag kulturális kincs található, mely sok művészt vonzott a településre. Az új építészeti törvény kapcsán kifejtette, cél, hogy az országban minél nagyobb területen élhessenek olyan igényes környezetben, mint Sümegen. Cél az is, hogy eredeti funkciójuk szerint működjenek, méltó állapotban legyenek a műemlékek, mint Sümegen a vár és a püspöki palota. Mindehhez a kormányzat támogatást, adókedvezményt biztosít. Az államtitkár szólt az egész országot lefedő, szakmai hátterű központi örökségvédelmi rendszerről, mellyel 2025 végéig megtörténik a műemlékek felülvizsgálata. Oláh Zsanett, a NÖF ügyvezető igazgatója a Balaton-felvidék legismertebb középkori emlékének nevezte a sümegi várat, mely a hit, a kitartás, a közösség, az összefogás, az alkotó erő révén újjászületett. 

A mostani mérföldkő esélyt ad a várkapitánynak, a következő generációnak, a hazai és külföldi vendégeknek, hogy megismerjék a vár történetét, mely alkalmas várjátékokra, lovagi tornára, szabadtéri színpadi előadásokra. Papp Imre várkapitány köszönettel szólt a kormányzati támogatásról, a NÖF-ről, a tervezőkről, a kivitelezőkről, a kurátorról, a sümegi vállalkozókról, Turcsi Tamás várnagyról, Németh Tibor kőművesről. - Fontos, hogy a turista ne csak romvárakat találjon hazánkban, hanem olyanokat is, melyekben megelevenedik a múlt, fogalmazott, majd utalt a kezdetekre, amikor családjával együtt 1989-ben elköteleződtek a vár felújítása mellett, majd fokozatosan kiépítették a várbirtokot. Elindítottak egy országos várépítő mozgalmat, megmutatták, az idegenforgalom és a műemlék kapcsolata gazdaságilag is példaértékű lehet Magyarországon. Az idegenforgalommal új iparágat teremtettek Sümegen. Papp Imre részletezte a friss beruházásokat, mint a kovács és bognárműhely, a szakács szobája, az emeleten interaktív kiállításon mutatják be például a vár felújítását. Az eseményt méltatta Végh László polgármester is. Elhangzott, Veszprém vármegye meghatározó műemléke a beruházással egész évben színvonalas kikapcsolódást biztosít több mint 1567 négyzetméternyi felújított területen, ezzel is csökkentve a balatoni szezonalitást. A köszöntők után a szónokok ágyúszó mellett átvágták a szalagot, majd a miniszter átadta a vár kulcsát a várkapitánynak. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában