Révfülöp

2023.06.04. 21:36

Focigála nagyokkal a kicsikért (videó)

Több mint száz résztvevő sportolt az I. Mezsport Révfülöp éjszakai focigálán, amely érdekében sikerrel fogott össze a nagyközség és számos neves, jó szándékú sportoló.

Tóth B. Zsuzsa

Fotó: Tóth B. Zsuzsa

A megnyitón Kovács Katalin Cini fő szervező a Szabadidősport Egyesület és a Nagyközségi Sportegyesület (NKSE) nevében köszöntötte a résztvevőket, akik között sok helyi és környékbeli gyerek, fiatal volt már ötéves kortól. Győri fiatal érdeklődők és nyaralóvendégek, de a felnőttek, sőt, szeniorok ugyancsak képviseltették korosztályukat. 

Fülöp Zoltán kommunikációs vezető elmondta, hogy egy évekkel ezelőtti, a mostanihoz hasonló célú rendezvénysorozat adta az ihletet a mai programhoz. – Akkor NB I-es, NB II-es csapatok, klubok rendeztek különféle sportos programokat, Cinit az ihlette meg, hogy hagyományteremtő eseményt szervezzen Révfülöpön. Az álma most valóra vált, és példátlan összefogás eredményeként jött létre a gála – mondta Zoltán.

A nagyközség alpolgármestere, Török Péter a rendezvényt megnyitva arról beszélt, hogy a Balaton-parton nem sok olyan település van, amelynek a vízpartján futballpálya található. 

– Három dologra számíthatunk ma este: sportra, küzdelemre és barátságra, amely nagyon fontos. Amikor elmegyünk, talán utóbbiól tudunk elvinni legtöbbet – mondta az alpolgármester. 

A jó hangulatú program megmozgatta a résztvevőket, kora estétől ügyességi feladatok, versengés várt mindenkit értékes ajándékokért, de a közösségformálásra ugyancsak nagy hangsúlyt fektettek a szervezők. Célba rúgásban, tizenegyesrúgó versenyen, dekázásban, dartsfociban, kispályás fociban, ügyességi feladatsorban, örömfociban, teqballban és EA sport FIFA-bajnokságban mérték össze tudásukat a gyerekek, fiatalok, felnőttek.

A magyar bajnok, a Dunaszerdahely gólvágója, Kalmár Zsolt válogatott kerettagként is szakított időt a részvételre. 

– Örülök, hogy Cini megszervezte ezt az eseményt. Amikor szólt, hogy legyek itt, ha van kedvem, egyből igent mondtam, és úgy alakítottam ezt a napot, hogy jöhessek. Sok sulitábor és hasonló esemény van ilyenkor, szívesen részt veszek és beszélgetek a fiatalokkal, átadom, amit tudok, itt a célba rúgó versenyt vezetem, és ha lesz folytatás, remélem, újra itt lehetek majd – mondta Zsolt, akinek három és fél éves kisfia szintén szereti a labdát és azt. amikor édesapja játszik vele. Zsolt reméli, hogy kedveli majd a sportot ő is. Ikernővére ötéves gyermekének keresztapja, vele szintén sokat mozognak együtt. Bár a család inkább Füredre járt eddig, de nagyon megtetszett Zsoltnak Révfülöp, szívesen visszatér a rokonaival is – mondta. 

A kétszeres magyar bajnok, tizennyolcszoros magyar válogatott, Lipták Zoltán – aki egy éve visszavonult a válogatottól, és most az ETO FC felnőttcsapatának pályaedzője – ugyancsak a gála mellé állt. 

– Nem jártam még Révfülöpön, de nagyon tetszik a hely. Jó lesz itt a gyerekekkel foglalkozni, magam is a hétévesekkel kezdtem, aztán a tizenhét évesekkel, most a felnőtteket edzem, de van tapasztalatom a gyerekek mozgatása terén is. Másképp kell hozzájuk állni, mint a nagyokhoz, ez egyértelmű – mondta Lippa, akinek tízéves kislánya ügyesen kézilabdázik. Munkája miatt édesapja kevésbé tud részt venni a révfülöpihez hasonló eseményeken, de ha teheti, nem marad ki belőlük. Most egy hónapos szabadsága alatt nem volt akadálya, hogy itt legyen, Cini hívására egyértelműnek érezte a részvételt. A dekázóversenyt vezette, majd pályára lépett a lámpafényes fociban is. Úgy véli, a mai gyerekekkel hasonló eseményeken kell megszerettetni a sportot, minél kisebb korban, különféle játékokkal, hogy ne a telefonnal játsszanak. 

De nem maradt ki a gálából a magyar bajnoki ezüstérmes, hatszoros magyar válogatott, az Újpest játékosa, Böjte Attila és a Gyirmót FC korábbi játékosa és csapatkapitánya, Nagy Patrik, a Gyirmót FC kapusa, Edvárd Rusák és a kapusedző, egykori ETO-tag Tőkés László sem. 

A Gyirmót játékosa, a helyi Szegi Vince szerint a község számára nagyon megtisztelő a program. 

– Nem nagyon szoktak itt ilyen események lenni, ráadásul ingyen. Ilyen nagyszabású talán még nem is volt Révfülöp történetében. Remélem, minél többen eljönnek, sokaktól hallottam, hogy mennyire várták ezt a napot, lelkesek voltak. Ha lesz rá igény, lehet ilyen program jövőre is. Fontos ez a rendezvény és a hasonló események, ahol a fiatalok együtt tudnak részt venni. Rá kell őket bírni a kimozdulásra, és ha jól érzik magukat, remélhető, hogy a későbbiekben inkább sportolnak, mint hogy a számítógép előtt üljenek. Gyerekkoromban jó lett volna hasonló, igaz, volt Bozsik program, de a válogatott játékosait csak tévében láttuk. Magam messze vagyok még a válogatott csapattagságtól, de remélem, közelítek a felé. Nagyon jó érzés részt venni a programon, főként, hogy itt, a falumban rendezték. Örülök, hogy nagyobb tornákon is képviselhetem Révfülöpöt, büszke vagyok rá, hogy idevalósi vagyok, és szerintem ők szintén büszkék rám. Szeretekhaza járni, jóban vagyok mindenkivel, és látom, hogy élvezi most mindenki, hogy lejöhet ide, és találkozhat a játékosokkal. Június közepén kezdjük az alapozást, addig itt leszek, aztán hétvégeken leszek Révfülöpön, ahogy egyébként is haza szoktam jönni – mondta Vince, és reményét fejezte ki, hogy egyszer címeres mezben térhet haza. 

Szakmai fő szervezőként már hónapok óta dolgozott a programon, ahol a FIFA-bajnokság állomásánál kapott szerepet, és folyamatosan segített a többi helyszínen is. Vince szülei ugyancsak sportolnak, és a révfülöpi esemény szervezésében segítettek, példát mutatva a fiataloknak. Vince elmondta még, hogy Révfülöpön már gyermekkorában sokat horgászott, barátaival röplabdázott, és ma szintén ezt teszi, amikor csak ideje van. Vallja, hogy nyáron szinte folyamatosan a parton sportol. 

Borkai Ádám, az e-sport jeles képviselője a virtuális labdarúgással ismertette meg az érdeklődőket, az EA sport FIFA-bajnokság sátrában folyamatosan voltak játszani vágyók. 

 – A foci népszerű, lehetőséget ad nekik a játék a megmutatására, de remek hobbi, ami gondolkodást, koncentrálást kíván. Ha valaki a pályán jól teljesít, akkor itt is – mondta Borkai Ádám.  

2013-as bajnoki cím birtokosa, Völgyi Dániel a szelfiversenyt és a közönségtalálkozót vezette. Dani most menedzserkedik. A révfülöpi eseményen való részvételt azért tartotta fontosnak, mert a gyerekek és fiatalok sportra nevelése elengedhetetlen szerinte. Amellett szociális érzékenysége okán mindig ott van, ahol segíteni kell, a nemes ügyek mellé áll, amikor csak teheti. Saját mezeit, felszereléseit folyamatosan elajándékozza, hogy azzal is támogatást szerezzen a rászorulóknak. Most porcleválása miatt nem sportolhatott, még a felépülés ideje van, de segítőként támogatta a szervezőket az eseményen.   

Nyíregyházki Dániel, a rendezvény névadó támogatója, ügyvezetője fontosnak érezte, hogy segítse az eseményt. 

– Gyerekkorom óta mindenem a sport, ha tehetem, a jó ügyek mellé állok. Sportos családból származom, nagyapán az NB I-ben is játszott, édesapám alacsonyabb osztályban, unokaöcsém szintén focizik. A sportnak összetartó, közösségépítő ereje van, jó, ha részt vesznek benne a gyerekek, és nagy öröm, hogy a felnőttek is itt vannak. Reméljük, hagyomány lesz belőle – mondta Nyíregyházki Dániel.

Este közönségtalálkozó és a résztvevők lámpafényes mérkőzése zárta a napot. A szervezők a programot jótékony céllal is szervezték, a teljes bevételt a helyi iskolának adták sporteszközök vásárlására. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában