Pár éve divatba jöttek az ehető virágok. Közöttük is kiemelt helyet foglal el az illatos levendula, hiszen a különleges íze mellett rendkívül sok jótékony hatással is rendelkezik, szinte gyógyszer.

Mire jó a levendula?

Levendulából nagyon kevés elég egy-egy ételbe vagy süteménybe, nem is szabad túl sokat használni belőle. Rém egyszerű a tartósítása is: kiterítve megszárítjuk, majd lemorzsoljuk a virágokat a szárról. Vagy így zárjuk üvegbe, vagy finom szemű kristálycukorba keverve, ez utóbbi édességekhez nagyszerű lesz. Természetesen étkezési célra nem a virágosnál kell beszerezni. A legegyszerűbb a saját, cserépben is jól elvan, ráadásul gyönyörű is. Ha vásároljuk, akkor mindig kérdezzünk rá, hogy nem kezelték-e valamilyen vegyszerrel. Bárhogy is tartósítottuk, mindig csak keveset használjunk belőle. Ha túl sokat teszünk valamibe, ehetetlen, molyirtó ízű lesz, de egy csipetnyi új dimenziókat nyithat ételben, italban egyaránt. Fokozatosan növeljük csak a hozzáadott mennyiséget, mindig kóstoljunk.

[eadvert]

Használhatjuk desszertekhez, mázakhoz és krémekhez, fagylaltokhoz, teához, szörpökhöz és más italokhoz. Sós ételeket is ízesíthetünk vele, a provance-i fűszerkeverékekhez levendulát is tesznek (a francia padlizsános lecsó, a ratatouille elképzelhetetlen nélküle).

 

Sárgabarackos-levendulás pite

Sárgabarackos minimuffin mézes levendulahabbal

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.