Az orosz–-ukrán háború miatt jelenleg 15–20 millió tonna gabona hiányzik a piacról, ami hatással van a világpiaci árakra – mondta Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója a Debrecen Televíziónak.

A hvg.hu szemléje szerint  az elnök-vezérigazgató elmondta, a búza tonnánkénti ára jelenleg 130 ezer forint felett van, ami a kétszerese a tavaly júliusi áraknak. Mindez a liszt árára is hatással van, míg tavaly nyár végén 85-90 forint volt kilója, most 160. Júliusban ráadásul Lakatos szerint egy újabb 60 forintos áremelkedés jön. 

Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Ez azt jelenti, hogy egy kenyér ára 800 forint körül alakul majd, de a szakember szerint más termékek is drágulni fognak, amihez gabonára van szükség. 

Korábban a VG is megírta, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlése szerint

az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára nőtt leginkább. Ezen belül a margariné 38,0, a kenyéré és a baromfihúsé 29,5, a sajté 28,9, a tojásé 26,7, 

a tejtermékeké 22,5, a péksüteményeké 20,0, az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 17,4, a csokoládéé, kakaóé 3,6, a cukoré 3,4 százalékkal. 

Begyűrűzött a háború, elszálltak az árak, de a régióban még durvább az infláció

Amit márciusra vártak az elemzők , az áprilisra megérkezett: az orosz–ukrán konfliktus miatt tovább gyorsult a fogyasztói árak emelkedése Magyarországon, ám régiós összevetésben még így is alacsonyabb a hazai