Az Alkotmánybíróság (Ab) szerdán délelőtt közölte, hogy a testület alaptörvény-ellenesnek minősítette és megsemmisítette a Kúria végzését a Fudan egyetem és az álláskeresési járadék ügyében tartandó népszavazás ügyében.

Az Ab honlapján található közlemény szerint a Fudan egyetem ügyében nemzetközi szerződés, az álláskeresési járadék ügyében pedig a költségvetés érintettsége miatt nem lehet országos népszavazást tartani.

2021.06.05. Budapest Tüntetés a Diákvárosért, a Fidesz ellen! címmel meghirdetett, a Fudan egyetem építése ellen szervezett demonstráció Fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet
Fotó: Kurucz Árpád / Magyar Nemzet

A két kérdéssel kapcsolatos népszavazási kezdeményezés kérdéseit a Nemzeti Választási Bizottság tavaly augusztusban hitelesítette, amit a Kúria tavaly decemberben jóváhagyott.

A kérdések a következőek voltak: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi LXXXI. törvényt?”, illetve „Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 270 nap legyen?” A Kúria döntései ellen az Ab-hez fordultak alkotmányjogi panasszal.

Az Ab a Fudan egyetem ügyében megállapította, hogy a népszavazási kérdéssel hatályon kívül helyezni kért törvény a Kínai Népköztársasággal kötött nemzetközi szerződés végrehajtását célozza. 

Azonban a nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítését végrehajtó, azzal közvetlen összefüggésben álló törvény megváltoztatása vagy hatályon kívül helyezése népszavazás útján nem lehetséges. 

Budapest, 2021. június 5.Résztvevők a kínai Fudan Egyetem budapesti kampuszának létrehozása ellen meghirdetett tüntetésen a Parlament előtt, a Kossuth Lajos téren 2021. június 5-én.MTI/Balogh Zoltán
Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Így a testület arra a megállapításra jutott, hogy a népszavazásra feltenni kívánt kérdés az alaptörvény tiltott tárgykörébe tartozik, a Kúria döntése alaptörvény-ellenes, ezért azt az Ab megsemmisítette. Juhász Imre, Salamon László, Schanda Balázs, Szabó Marcel és Szalay Péter alkotmánybírók ehhez a határozathoz különvéleményt fűztek.

Az álláskeresési járadék kapcsán benyújtott alkotmányjogi panaszra válaszolva az Ab azt állapította meg, hogy 

a népszavazásra feltenni kívánt kérdés tiltott tárgykörbe ütközik, mivel érdemben és számszakilag változtatna a központi költségvetésen,

 illetve annak végrehajtásán, így közvetlenül és jelentősen érintené az ország éves költségvetéséről szóló törvényt. Ezért a Kúria döntése alaptörvény-ellenes, ezért azt az Ab megsemmisítette. Ebben a kérdésben Czine Ágnes, Hörcherné Marosi Ildikó, Salamon László, Schanda Balázs, Szabó Marcel és Szalay Péter alkotmánybírók fogalmaztak meg különvéleményt.

Karácsony Gergely főpolgármester tavaly júliusban jelentette be, hogy öt kérdésben népszavazást kezdeményez. Ezek közül hitelesített kettőt augusztus végén a Nemzeti Választási Bizottság, a Fudan egyetemről és az álláskeresési járadékról szólót.