A CNBC arról ír, hogy május 25-én már 346 megerősített majomhimlős esetet regisztráltak Afrikán kívül, 22 országban - írta meg a CNBC. Azóta már egy 23. országban is felütötte a fejét a kór, május 27-én pénteken Finnországból is igazolt majomhimlős esetet jelentettek - erről a Reuters számolt be. A vírus most először terjed ilyen ütemben Közép- és Nyugat-Afrikán kívül. A vírust olyan utazókon keresztül juthatott el a világ ennyi pontjára, akik jártak Afrika érintett részein, illetve az sem kizárt, hogy importált állatokon keresztül is terjedt a betegség.

Mi az a majomhimlő, és hogy került Európába?

Egyes szakértők a megbetegedések számának növekedését a Covid–19 miatti korlátozások feloldásával, illetve a megnövekedett utazási kedvvel magyarázzák.

A vírus eddigi terjedése főleg szexuális közösségekben történt. Vannak olyan elképzelések, hogy a majomhimlőhöz képest gyorsnak mondható terjedés egyik katalizátora a Kanári-szigeteken nem rég megrendezett Gay Pride fesztivál lehetett, ami nagyjából 80 ezren vettek részt a világ minden tájáról. Az Egészségügyi Világszervezet közölte, hogy a vírus emberek közötti terjedéséhez rendkívül szoros érintkezésre van szükség, szóval a szexuális kapcsolatok közben könnyebben fertőz a majomhimlő. Ennek ellenére hangsúlyozza a WHO, hogy nem a szexuális úton terjed, pusztán a szoros érintkezésre van szükség.

A WHO hozzátette, hogy gyermekeket, várandós nőket és olyanokat, akiknek le van gyengülve az immunrendszere könnyebben megtámad a majomhimlő.

A vírus a himlő családjába tartozik, de annál enyhébb lefolyású betegség. Az eddigi ismeretek szerint az általános himlőoltások 85 százalékban hatékonyan védenek a majomhimlő ellen, de azt hozzá kell tenni, hogy konkrétan ez ellen a betegség ellen nincs vakcina. A WHO nem számít rá, hogy tömeges és világszintű átoltásra lenne szükség a jelenlegi helyzetben a vírus megfékezése érdekében. Ennek ellenére a szakértőket aggodalommal tölti el, hogy egy ilyen nehezen terjedő vírus most magához képest mégis ilyen ütemben tud fertőzni a világ különböző pontjain. Emiatt arra szólítanak fel, hogy mindenki fokozottan figyeljen a higiéniára.

Thailand, Lop Buri, 2021-11-28. The Monkey Buffet Festival (wheelchair monkey party) held the last sunday of November in Lop Buri. About 2000 local Macaques are fed with tables of fruits and vegetables. Photograph by Maxime Gruss / Hans Lucas. Thailande, Lop Buri, 2021-11-28. Le Monkey Buffet Festival (fete des singes en fauteuil roulant) a eu lieu le dernier dimanche de novembre a Lop Buri. Environ 2000 macaques locaux sont nourris avec des tables de fruits et legumes. Photographie de Maxime Gruss / Hans Lucas. (Photo by Maxime Gruss / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP)
Fotó: Maxime Gruss / Hans Lucas via AFP

A majomhimlő a felületeken keresztül is terjedhet, például, ha valaki egy fertőzött ruháját hordja huzamosabb ideig. Emiatt nem csak a testi higiénia fontos, hanem a rendszeres fertőtlenítés is, legfőképpen akkor, ha igazoltan fertőzött személy van a környezetünkben.

Mit lehet tenni, ha valaki megfertőződik

Ha a majomhimlő tünetei megjelennek valakin, akkor fontos, hogy tartózkodjon a fizikai érintkezésektől és azonnal forduljon orvoshoz.

A kezdeti tünetek a láz, fej és hátfájás, duzzanat, majd később a kiütések.

Ez utóbbiak általában a fertőződés után 1-5 napon belül megjelennek. A kiütések általában az arcon jelennek meg először és onnan terjednek tovább az egész testen. A kiütések kidomboruló dudorokká, majd később hólyagokká válnak. Ezek megtelnek fehér folyadékkal, később felhasadnak és varasodnak.

Fontos, hogy a majomhimlő a kezdeti tüneteknél könnyen összetéveszthető más betegségekkel, például bárányhimlővel, herpesszel, vagy akár a szifilisszel ezért fontos az orvosi megerősítés. A fertőzötteknek azonnal izolálniuk kell magukat másoktól. 

A betegség általában enyhe lefolyású és 2-4 héten belül át lehet esni rajta.