Döcögősen indult az idei év a csomagolóipar számára, a piaci bizonytalanság és a nagyfokú áremelkedések miatt volumenben általános visszaesés volt tapasztalható az idei első fél évben. „Az árak emelkedése miatt az Indepack forgalma nagyjából a tavalyival megegyező összegű. Ráadásul az év elején új vállalatirányítási rendszert vezettünk be, és annak integrációjával voltak nehézségeink az első negyedévben, így ennek a rovására is írunk némi forgalomvesztést” – mondta a VG-nek Győrvári Gábor, az Indepack Kft. ügyvezető tulajdonosa. A szakember közlése szerint az elviteles műanyag dobozok még mindig hódítanak. 

A megszokott csomagolás lehetőségével élnek a vendéglátó egységek, ameddig a szabályozások ezt engedik. 

A papírpoharak forgalma folyamatosan erősödik, de emellett a hagyományos műanyag pohár értékesítése is erős. Elfogytak a tavalyról maradt műanyag tányérkészletek, így helyére végleg a papírtányér lépett. Erősödik ugyan a lebomló termékek iránti kereslet, de a magasabb ár még mindig visszatartó erő. Sok vendéglátóhely esetében a lebomló csomagolás bevezetése szándékos károkozás volna önmagának, mert a vendégköre egyszerűen nem tudja kifizetni az árkülönbözetet és emiatt elpártol – emelte ki Győrvári Gábor.

2021.07.01. Budapest Július 1-jétől a kormány környezetvédelmi okokból megtiltotta a legtöbb egyszer használatos műanyag eszköz, valamint több más műanyag termékek forgalomba hozatalát. fotó: Nagy Zoltán (NZ) Metropol
Fotó: Nagy Zoltán / Metropol

Az Indepack Kft. beszállítóinak zöme, 80-90 százaléka hazai, ez az arány korábban sokkal kisebb volt, de a járvány a kínai, a háború pedig a keleti, főként az orosz beszállítókkal való együttműködést számolta fel átmenetileg. Az ágazati forgalom nagy százalékban, még ha csak alapanyagszinten is, de importból származik. Emiatt érinti rosszul a szakmát a forint euróval szembeni folyamatos gyengülése. A külföldi behozatalt nagyban nehezíti még a jelenlegi háborús helyzet és a magas szállítási költségek, emiatt a piacon előfordulnak átmeneti ellátási problémák. Illetve a papír alapanyag világszintű hiánya tovább nehezíti a gyártást és az ellátást.

A tavalyi 25 százalék körüli áremelkedést az idén eddig átlagosan 25-30 százalékos növekedés követte, de rövid időn belül ismét 10 százalék körüli drágulást prognosztizálunk

– tájékoztatott Győrvári Gábor. Hozzátette, a hullámkarton termékek árában érződik leginkább a drágulás, részben az árfolyam, részben az alapanyaghiány miatt. De ugyanez igaz általában a papírtermékekre, de a cellulóztermékek ára is nagyot emelkedett.

Az Indepack Kft. idei éve a cégvezető számításai szerint a tavalyi év forgalmát biztosan meghaladja. „Az a növekedés, amit az szül, üzletileg értelmezhetetlen számomra. Szóval most az a feladatunk, hogy a nehéz piaci helyzet ellenére is minden igényt kielégítsünk, és a vevői elégedettségünket növelni tudjuk az aktuális nehézségek ellenére is” – összegezte a cég vezetője.