Nemzetközi gazdaság

Szakértők szerint akár 380 dollárig is drágulhat a kőolaj

A J.P. Morgan elemzői szerint az olaj világpiaci ára elérheti a 380 dolláros hordónkénti jegyzést, ha az amerikai és európai szankciók miatt Oroszország megtorlásként még jobban visszafogja kitermelést.

A G7 már kidolgozott egy bonyolult mechanizmust az olaj árának korlátozására, hogy ezzel fojtsa el Vlagyimir Putyin hadi gépezetének finanszírozási forrásait. A Bloomber azt írja, hogy Moszkva a jelenlegi költségvetési helyzetében akár azt is megteheti, hogy

napi 5 millió hordóval csökkentse a kőolajtermelését anélkül, hogy túlzottan károsítaná a gazdaságát

ezt a J.P. Morgan elemzői, köztük Natasha Kaneva is jelezte. Ez a lépés viszont világviszonylatban katasztrofális eredménnyel járna. A napi termelés 3 millió hordós csökkentése 190 dollári tornázná fel a nyersolaj londoni irányadó jegyzését.

A legrosszabb 5 millió hordós forgatókönyv viszont akár 380 dolláros olajárat is jelenthet.

Az árplafon legnyilvánvalóbb és legvalószínűbb kockázata az, hogy Oroszország úgy dönt, hogy nem vesz részt a nyugat játékában és ehelyett az csökkentésével reagál az újabb szankciókra

- írták az elemzők. Hozzátették, hogy az orosz kormány könnyen visszavághat Európa lépéseire, ami nagyon nagy fájdalmat okozhat a nyugati országoknak. A globális piaci helyzet mindenképpen Oroszországnak kedvez.

Russian,Oil,,Oil,Barrel,Background,,Russia,Flag,On,Barrel,,Sanctions
Fotó: Shutterstock

A nyugati szankciós tervek

A héten Németországban ülésező G7 vezetők megállapodtak róla, hogy megvitatják az oroszolaj árának a korlátozására vonatkozó lehetőséget, beleértve a szolgáltatások betiltását. Ilyen a kőolaj- és kőolajtermékek szállításához szükséges biztosítás tiltása, abban az esetben, ha a terméket nem a megállapodás szerinti áron, vagy az alatt vásárolták. Az nagykövetei szerint ez a mechanizmus a közeljövőben biztosan nem fog megvalósulni.

Vannak uniós tagállamok, amik további szankciók kivetéséért lobbiznak , például az orosz gáz embargójáért. A közösség döntő többsége viszont nem hajlik ilyen merészebb lépésekre, hiszen már most is energiakrízissel kell szembenéznie a kontinensnek.

Valószínűleg a következő időszakban inkább a már meglévő intézkedések, például a technológiai export korlátozása és az orosz iparmágnások és mogulok elleni szankciók fokozása és kiterjesztése lesz a középpontban. Az ügyet ismerők szerint az uniós országok eddig nagyjából 14 milliárd euró értékben fagyasztották be a szankcionált személyek vagyonát.

 

 

 

kőolaj Európa olajembargó Oroszország szankció olaj
Kapcsolódó cikkek