Az orosz kormány arra kényszerítheti a vállalkozásokat, hogy árukkal lássák el a hadsereget, illetve túlóráztassák az alkalmazottaikat. A két törvényjavaslatot, amely támogatja Moszkva ukrajnai háborúját, a parlament alsóháza kedden szavazta meg – írja a Reuters

Az intézkedések gyakorlatilag hadigazdasági alapokra helyezik Oroszországot mintegy 19 héttel az Ukrajna elleni invázió megkezdése után, amelyet Moszkva „különleges katonai műveletnek” nevez.

„A védelmi ipar terhelése jelentősen megnőtt. A fegyver- és lőszerellátás garantálására optimalizálni kell a hadiipari komplexum és az együttműködési láncok részét képező vállalkozások munkáját” – mondta Jurij Boriszov miniszterelnök-helyettes.

orosz munkavállaló
Fotó: Szputnyik / AFP

Jelenleg, amikor a nyugati országok kiépítik a katonai jelenlétüket az orosz határon, szankciókkal fokozzák a nyomást, növelik a fegyverszállítást Ukrajnának, nem lehet túlbecsülni a törvényjavaslatok elfogadásának fontosságát

 – mondta a kormányfőhelyettes. 

Mindkét törvényjavaslatot első olvasatban az állami duma, a parlament alsóháza fogadta el. Az egyik kimondja, hogy az állam „különleges gazdasági intézkedéseket” vezethet be a katonai műveletek során, és megköveteli a cégektől, hogy árukat és szolgáltatásokat szállítsanak a hadseregnek.

A második törvényjavaslat úgy módosítaná a munka törvénykönyvét, hogy az adott cégeknél jogot adjon a kormánynak a munkaidő szabályozására és a munkaszüneti napok meghatározására. A katonaságnak árukat szállító vállalkozások alkalmazottai éjszakai, hétvégi és ünnepnapi munkavégzésre kényszeríthetők, éves szabadság nélkül.

Boriszov elmondta, hogy a túlóra-követelményt nem alkalmaznák tömegesen, és az alkalmazottak külön fizetést kapnak. Mindkét törvényjavaslatnak még második és harmadik olvasatban is át kell mennie a törvényhozáson. Vjacseszlav Volodin házelnök azt mondta, hogy a vitát szerdán zárt ajtók mögött folytatják. Ezután a parlament felsőházának felül kell vizsgálnia, és végül Vlagyimir Putyin elnöknek alá kell írnia.