A napokban Lázár János építési és közlekedési miniszterrel és munkatársaival tárgyalt Pomáz polgármestere – erről maga Leidinger István számolt be a közösségi oldalán.

Az egyeztetésen, amelyen részt vett a budakalászi és a szentendrei városvezetés is, értelemszerűen a helyi ügyekre fókuszáltak, ezen belül is leginkább a Pilis-Dunakanyart érintő lefagyott fejlesztésekre. Ugyanakkor a pomázi polgármester olyan információkat is megosztott a bejegyzésében, 

amelyek egyben országos jelentőségűek.

A megbeszélésen szó esett a 11-es út (Budapesttől Tátig tartó másodrendű főút, hossza 72 kilométer) felújításáról, az M0-s továbbépítéséről, illetve a HÉV-fejlesztéséről is.

Utak

Ezek alapján Leidinger István szerint az M0-s továbbépítése egyenlőre nem várható,

legalábbis a mi életünkben.

A 11-es és 10-es út összekötésén a tervezők bár dolgoznak, egyelőre ez sem fog megvalósulni. Sőt: arról számolt be, hogy

új állami útépítés 2023-ban egyáltalán nem lesz.

Mindez természetesen a térséget is érinti, ezért legfeljebb 2024 második felében várható az északi, a 11-es főút és Pomáz déli határa között haladó fél-elkerülő közbeszerzési kiírása. Az eddig is ismert volt, hogy a közúti hálózat sűrítése sokadrangú kérdés az EU szempontjából a következő uniós pénzügyi ciklusban, ilyen feladatokra lényegében nem rendelhető hozzá finanszírozás.

Lázár János, avatás, átadás, útépítés
Fotó: Facebook

Másfelől a háborús helyzet és az következtében a kabinet felülvizsgálatot rendelt el az állami beruházásoknál. Azokat a projekteket, amelyeknél nem indult el a kivitelezési szakasz, felfüggesztik. Tehát beruházás nem vész el, de időben tolódhat.

Teljes hátszél a HÉV-ek mögött

Sokak számára örömteli hír lehet, hogy a pomázi polgármester tudósítása szerint az Építési és Közlekedési Minisztérium vezetésével folytatott találkozón az is kiderült, hogy

a HÉV-fejlesztéseket nem állítják le, ezek a projektek prioritást kaptak, így a H5-ös is.

A vonatkozó beruházások 2023-ban indulhatnak el. Ehhez azonban fontos hozzátenni, hogy a HÉV-vonalak korszerűsítésének függvénye, hogy megérkezzenek a Magyarországnak járó uniós források, mindenekelőtt a helyreállítási alap (RRF) pénzei. 

Nincs fontosabb a H5-ösnél

Ennek jelentőségét Vitályos Eszter, a Pilis-Dunakanyar országgyűlési képviselője is kiemelte. Ő szervezte meg Lázár János és a helyi polgármesterek szóban forgó találkozóját.

Facebook-bejegyzésében arról írt, hogy a Lázár János a H5-ös HÉV korszerűsítését 

az ország legfontosabb kötöttpályás fejlesztésének nevezte, és 2026-ig tervezi megvalósítani az RRF-ből

a vonal teljes körű felújítását a kapcsolódó közlekedési infrastruktúrával együtt. A szándékban konszenzus van, azt támogatja a főváros vezetése és jóváhagyta az Európai Bizottság is. Forrásaink felhívták rá a figyelmet, hogy a budapesti agglomeráció fejlesztése 

változatlanul erős kormányzati szándék,

ugyanakkor arra is emlékeztettek, hogy infrastrukturális beruházások terén vidéken több a restancia.